2024. 10. 09. Szerda Dénes napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Bayer show 22:40

Belföld

Hallássérülteknek mutatott be misét Erdő Péter

A másnak segítők, és a segítséget kérők is Krisztus örömhírének eszközévé válhatnak - ezt az üzenetet adta át Erdő Péter bíboros, a tabáni Alexandriai Szent Katalin-templomban, ahol hallássérülteknek mutatott be ünnepi szentmisét. A bíboros kitért arra is: Szent István vértanú élete jó példa a mai világ emberei számára.

  • Hallássérülteknek mutatott be misét Erdő Péter

- Nagy öröm számomra, hogy most együtt ünnepelhetjük az eucharisztiát hallássérült testvéreinkkel -

köszöntötte a hívőket a bíboros, akinek karácsonyi üzenetét jeltolmács adta át a jelenlévőknek. Erdő Péter prédikációjában úgy fogalmazott: karácsony másnapján nemcsak Krisztus születését ünnepeljük, de ez a nap egyben Szent István diakónus, első vértanú ünnepe is.

Isten eljött közénk és arra hív minket, hogy Jézus követői és tanúi legyünk abban a helyzetben, ahová minket állított az élet - fogalmazott igehirdetésében a bíboros.

Az igazi bölcs nem az, aki sok minden tud, hanem az, aki tudja mitévő legyen - ez Szent István életének tanulsága Erdő Péter szerint.

A bíboros, prímás szerint sokszor van úgy, hogy a másoknak segítő ember nagylelkű szeretetével képes tanulságot tenni Krisztusról. De az is előfordul, hogy aki segítséget kap, úgy tudja elfogadni azt, hogy ezzel Krisztus örömhírének eszközévé válik a többiek számára - tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Profi motorosok bevonásával készül az új KRESZ + videó

Profi motorosok bevonásával készül az új KRESZ + videó

Profi versenyzőket is bevontak az új KRESZ összeállításába, amely egyebek mellett a motorosok számára kötelezően előírható védőfelszerelésekről, az oktatásról, és a B kategóriás jogosítvánnyal vezethető motorkerékpárokról is rendelkezik majd.
A magyar kormány migrációval kapcsolatos álláspontja 2015 óta változatlan + videó

A magyar kormány migrációval kapcsolatos álláspontja 2015 óta változatlan + videó

"Kevés ilyen ország van, nem kellett benne semmilyen sasszé, semmilyen hátra arc, semmilyen irányváltás mi azt mondtuk be tartjuk a törvényeket megvédjük a déli határt és most is ezt fogjuk. Tehát ez egy világos és egyenes álláspont, egyenes volt akkor is egyenes most is." Így fogalmazott Rétvári Bence miniszterhelyettes, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!