2023. 09. 22. Péntek Móric napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Belföld

Hadházy öt nappal a magyar kiesés után elkezdett stadionozni

Öt nap se telt el szerda este óta, amikor a magyar válogatott hősies küzdelemben 2-2-t ért el a 2014-es világbajnok Németország otthonában, ám így is kiesett  – talán túlzás nélkül állíthatjuk – minden idők legerősebb csoportjából a labdarúgó Európa-bajnokságon.

  • Hadházy öt nappal a magyar kiesés után elkezdett stadionozni

Már a németek elleni mérkőzésbe is betüremkedett a politika: Münchenben szivárványos zászlókat osztogattak, szivárványos színekre akarták kivilágítani az Allianz Arénát, a magyar pedofiltörvény elleni tiltakozásképpen pedig szivárványos zászlóval rohant be egy ember a magyar himnusz – amit egyébként a németek kifütyültek – alatt a müncheni stadionba.

A németektől aztán a hollandok vették át a stafétát, akiknek újságjaik rasszizmust vizionáltak a Puskás Arénában, csapatkapitányuk levonulással fenyegetőzött, miniszterelnökük pedig térdeltetni akarta Magyarországot a pedofiltörvény miatt.

Ráadásul a dolog pikantériája, hogy a németalföldiek Budapesten játszották nyolcaddöntőjüket, ahol viszont ők térdeltek le a csehek előtt,

akik 2-0-val küldték haza a narancsmezeseket.

Mindezen előzmények után nyilvánult meg Hadházy Ákos, aki hétfőn az alábbiakat írta ki közösségi oldalára: „talán jobb lett volna, ha a cseheknél épül drága stadion, és mi jutunk a nyolc közé”. A bejegyzés fölött megemlítette, hogy „a csapat mostani eredményeire persze így is mindenképp büszkék lehetünk , de Orbán rengeteg eszement stadionját így is végtelenül szégyelljük és sajnáljuk”.

Mandiner

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kövér László: Az Európai Unió maga tántorog a saját Trianonja felé

Kövér László: Az Európai Unió maga tántorog a saját Trianonja felé

A Trianonból kivezető magyar út és Európa saját Trianonját elkerülő útja ugyanazzal a lépéssel kezdődik, ezt a nemzeti identitáshoz való jog emberi jogként való elismerése, valamint az államok általi kölcsönös és érdemi szavatolása jelenti - jelentette ki az Országgyűlés elnöke pénteken Várpalotán, a Trianon Múzeum újranyitási ünnepségén.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!