2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Gyurcsányék a franciáknak szurkoltak!

  • Gyurcsányék a franciáknak szurkoltak!

Gyurcsányék a franciáknak szurkoltak

„Hajrá, franciák!” – felütéssel indította Homonnay Gergely, Gyurcsány megmondóembere a magyar válogatott franciák elleni mérkőzése elé időzített Facebook-bejegyzését. Lenácizta a magyar drukkereket, a Puskás Arénában szurkoló hatvanezer embert. A gyurcsányista politikusok sem fogták vissza magukat, sokan közülük egymást hergelve csürhézték a magyar szurkolókat.

Karácsony a szavak, és nem a tettek embere – 131 ígéretéből 22 teljesült

Közel két éve választották meg Karácsony Gergelyt Budapest főpolgármesterének. Ha számvetést csinálunk, mit tett ezalatt, az látszik, hogy szereti a különböző programokat, bizottságokat és fórumokat, szeret beszélni, de a cselekvés nem erőssége.

A lap tételesen végignézte, mit ígért a programjában Karácsony Gergely, és arra jutottak, hogy a 131 ígéretéből eddig 22 teljesült egészében, 8 pedig részben – azok többsége sem igényelt különösebb erőfeszítést. A polgármesteri kampányban tett ígéreteinek mindössze 15 százaléka teljesült, miközben mandátumának több mint egyharmadát már kitöltötte.

Amit kipipálhat többek között: kihirdette a klímavészhelyzetet, kinevezett egy főtájépítészt – ez nem járt semmivel. Ingyenes tömegközlekedést biztosított az álláskeresők számára, amit a kampányban a 14 éven aluliaknak is megígért, de ezzel még adós. Át­adott egy napelemparkot, több lett a biciklis férőhely a BKV járatain, meghirdette az udvarzöldítés-pályázatot, és zajvédő fal épült az M3-as kivezető szakaszán – ez amúgy elő volt már készítve. A Lánchíd felújításának megkezdésével másfél évig késlekedett.

Weisz Fanni: „Boldog és nyugodt vagyok, mert biztonságban érzem magam”

Weisz Fanni felszedett öt kilót, szerelmes, ragyog a boldogságtól és végre van jövőképe is. Hamarosan könyve jelenik meg, de saját divatmárkában is gondolkodik. Fannival és az édesanyjával, Ágnessel beszélgetett a ripost7 munkatársa.

Weisz Fanni élete két éve valóságos érzelmi hullámvasút. Két év után tavaly elvált és hosszú időt követően végre kibékült a családjával. Időközben ismét rátalált a szerelem, végre újra mer önmaga lenni. A ripost7-nek elárulta, hogy Gergő mellett képes levet­kőz­ni a siketségből eredő komplexusait...

ripost7: Két év házasság után tavaly elvált, mindaddig egyáltalán nem tartotta a kapcsolatot a családjával. Most ragyog és egy asztalnál ül az édesanyjával. Mi változott meg?

Weisz Fanni: Valóban nagyon boldog és nyugodt vagyok, mert biztonságban érzem magam. Van egy új kapcsolatom, kibékültem anyukámmal, a családommal és végre ismét mindannyian együtt vagyunk. Megnyugtat, hogy végre szeretet és nyugalom vesz körül, bármit, bármikor megoszthatok a szeretteimmel.

ripost7: Egy éve még sokan aggódtak önért, mert már betegesen vékony volt. Mintha most felszaladt volna néhány kiló…

W. F.: Híztam öt kilót, amin magam is elcsodálkoztam. Hat éve pajzsmirigy-alulműködésem van, emiatt mindennap szednem kell a gyógyszert, de való igaz, a stressz sem volt túl jó hatással rám. Hiába ettem, semmi nem maradt meg rajtam. Most kiegyensúlyozott vagyok, jókat eszem és csökkentették a gyógyszer­adagomat is. Ezeknek együtt köszönhető, hogy elkezdtem kicsit hízni. Remélem, azért nem leszek duci…

Az eredeti cikk itt olvasható.

Ripost

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Magyar Péter tovább fokozza + videó

Magyar Péter tovább fokozza + videó

Nem blokkolták az internetet Magyar Péter rendezvényén - közölte a rendőrség. Azt is hozzátették: a politikus által közzétett fotókon nem egy internet korlátozására alkalmas eszköz látható, hanem egy szolgálati rádiókészülék.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!