2019. április 23.,
kedd, Béla napja

Gyurcsányék a családoktól megint elvennének, a migránsoknak pedig adnának

Hír TV

2019. március 18., hétfő 16:04, frissítve: hétfő 18:55

Gyurcsányék a gyermekes családoktól megint elvennének, a migránsoknak pedig adnának – jelentette ki a Fidesz frakciószóvivője.

Halász János ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a Demokratikus Koalíció bejelentette, ők is készülnek családvédelmi akciótervvel. A politikus emlékeztetett: a Gyurcsány kormány első dolga az volt, hogy az egy és két gyermekes családok adókedvezményét megszüntették, eltörölték az otthonteremtési támogatásokat, bölcsődéket óvodákat iskolákat zártak be, majd elvették az édesanyáktól a hároméves gyest.

„Adóemelésekkel és megszorításokkal sújtották a családokat, ha tehetnék ugyanezt csinálnák most is, megint elvennének a gyermekes családoktól a migránsoknak pedig adnának hiszen nyíltan bevándorláspártiak, a nemzetek Európájának megszüntetésén Európa migránsokkal való betelepítésén dolgoznak” – Halász János frakcióvezető.