2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Láncreakció 04:40

Belföld

Gyurcsány válasz helyett a Hír TV riporterét sértegette

Gyurcsány Ferenc válasz helyett továbbra is sérteget. A volt miniszterelnök nem hajlandó szóba állni a Hír Televízió munkatársaival. A Demokratikus Koalíció elnökét Komáromban szlovákiai magyarok is várták, és hazaárulónak nevezték a kettős állampolgárságról tartott népszavazás kormányzati ellenkampánya miatt.

„Azt gondolom, hogy el kell mondani a választóknak tisztességgel, hogy a remélt kormányváltást követően is egészen biztosan kell egy-két év, hogy érzékelhetően jobb legyen az élet anyagi tekintetben is” – fogalmazott a DK elnöke. Gyurcsány Ferenc Komáromban tartott lakossági fórumot.

A hallgatók között jobbikos politikusok és a párt szimpatizánsai is megjelentek. „Mi a véleménye arról, hogy ha már elszámoltatásról és igazságosságról beszélünk, hogy például Sukoró-ügyben egyetlen kormánytag sincs a vádlottak padján?” – tette föl a kérdést Vágó Sebestyén, a tatabányai szervezet tagja.

A telekcsere idején ugyanis Veres János irányította a vagyonkezelőt felügyelő Pénzügyminisztériumot, az izraeli–amerikai befektetők kormányzati kapcsolattartója pedig Bajnai Gordon akkori fejlesztési miniszter volt.

„Azokkal értek egyet, akik támogatták ezt a beruházást, azokkal nem értek egyet, akik itt jajt kiáltottak, és azt gondolom, hogy tisztességes szándék nélkül, politikai indíttatásból üldözést indítottak azok ellen, akik abban részt vettek – reagált a bukott miniszterelnök. – Mély meggyőződésem, hogy a bíróság elé citált korábbi köztisztviselők terhére rótt cselekményt nem követték el, hazájukat szolgálták” – tette hozzá Gyurcsány.

Hazaárulóztak

Több szlovákiai magyar hazaárulónak nevezte a volt kormányfőt, amiért a kettős állampolgárság ellen kampányolt a 2004-es népszavazás előtt.

„Én személyesen és a Demokratikus Koalíció határozottan elutasítja, hogy azok a határon túli magyar barátaink, akik nem itt élnek hivatásszerűen, azok választójogot kapjanak” – mondta Gyurcsány.

A Hír Televízió nem tudta meg, hogy Gyurcsány Ferenc miért tart a külhoni magyarságtól. A volt miniszterelnök válasz helyett kollégánkat sértegette.

„Viselkedjen úgy, mintha értené, amit mondok” – reagált a DK-elnök a Hír TV kérdésére, hozzátéve: „engedje leszűrődni magában, eméssze meg, újra mondom, szóljon a szerkesztőjének, hogy magának soha nem fogok nyilatkozni”. A bukott kormányfő Mesterházy Attila erdélyi látogatását sem volt hajlandó véleményezni riporterünk kérdésére, viszont munkatársunkat és a Hír Televíziót tisztességtelennek titulálta.

A volt miniszterelnök arra sem válaszolt, hogy a kormánya információkat tartott-e vissza a romagyilkosságokról azért, hogy állami tisztségviselők felelősségét tussolja el. Ezt az SZDSZ egykori európai parlamenti képviselője, Mohácsi Viktória állította egy interjúban. Gyurcsány Ferenc rendőrök sorfala között hagyta el a komáromi fórum helyszínét.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!