2021. 10. 24. Vasárnap Salamon napja
Jelenleg a TV-ben:

Globál

Következik:

Hírek 10:00

Belföld

Gyurcsány nem akart beszélni az emberekkel

Tüntetők zavarták meg Gyurcsány Ferenc szerdai utcafórumát. A tapolcai eseményen a DK szimpatizánsai mellett olyanok is részt vettek, akik kérdőre szerették volna vonni a bukott miniszterelnököt korábbi tettei miatt. Hiába szerettek volna azonban beszélni vele, a DK elnöke nem válaszolt a kérdéseikre. Az utcafórum végül a tervezettnél jóval hamarabb ért véget.

Izgatottan gyülekeztek a DK-szimpatizánsok szerda délután Tapolcán, Gyurcsány Ferenc utcafórumán. Az informátor stábja a helyszínen azonban egy másik gyülekező csoporttal is találkozott. Ők azonban nem amiatt érkeztek, hogy támogatásukról biztosítsák a bukott miniszterelnököt, sokkal inkább kérdőre szerették volna vonni korábbi tettei miatt.

A demonstrálók az esemény alatt végig hangosan skandáltak, és egyértelmű üzeneteket küldtek Gyurcsány Ferencnek.

A tüntetők táblákkal és transzparensekkel is tiltakoztak, és megpróbáltak kérdéseket feltenni a DK elnökének.

Mivel azonban Gyurcsány Ferenc nem tett eleget a kérésnek, a csoport egyik hangadója végül az informátor kamerájának mondta el, hogy miről beszélgetne vele. A 2006-os események is szóba kerültek.

Az esemény végül a tervezettnél jóval hamarabb véget ért, Gyurcsány Ferenc néhány szelfi után pedig jobbnak látta, ha gyorsan elhagyja a helyszínt.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Kapcsolódó tartalmak

Magát ünnepelte az ellenzék

A több százezres békemenettel szemben az ellenzék rendezvényén, csupán néhány ezer ember vett részt. 2021. október 23.

Fontos, hogy a fiatalok is megismerjék '56-ot

A Terror Háza Múzeum fő célja, hogy a fiatal generációval is megismertessék a 65 éve történteket. 2021. október 23.

A vártnál is több résztvevő miatt előbb indult el a békemenet

Olyan sokan gyűltek össze, hogy a menet a tervezettnél fél órával korábban indult el, köztük sokan olyanok, akik 2006-ban még gyerekek voltak. 2021. október 23.

Legfrisebb híreink

Elhunyt Venczel Vera

A színésznő több mint ötven éven át volt a Vígszínház társulatának tagja, ahol emlékezetes alakítások, legendás szerepek sora fűződik nevéhez, emellett számtalan magyar filmben szerepelt.

Műsorok

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!