2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Gyöngyösi Márton hadat üzent volna Izraelnek

Tizenkét percig csak a zsidó emberekkel foglalkozott Gyöngyösi Márton egy beszédben fél évvel a zsidólistázós parlamenti felszólalását követően – írja az Origo. A portál által megtalált felvételen z hallható, hogy a jobbikos politikus arról beszélt pártja 2013-as Nemzeti Majális elnevezésű rendezvényén, hogy hadat kellene üzenni Izraelnek, az összes izraeli polgár nemzetbiztonsági kockázatot jelent, valamint a hazai zsidóság a cionizmus oldalára állt.

  • Gyöngyösi Márton hadat üzent volna Izraelnek

A jobbikos politikus a múlt héten úgy nyilatkozott a Válasz Online-nak, hogy a Jobbik sosem volt antiszemita párt – Gyöngyösi Márton 2012-ben parlamenti felszólalásban kezdeményezte a zsidó származású képviselők listázását.

Az Origo birtokába most egy olyan felvétel került a Jobbik jelenlegi alelnökéről, amelyen tizenkét percen keresztül beszélt a zsidó emberekről, Izraelről és a magyarországi zsidóságról.

„Amikor nemzetbiztonsági kockázatról beszélünk, akkor nem a csíkcsicsói paraszt bácsiról beszélünk” – ezzel a megjegyzéssel kezdte beszédét a több száz fős hallgatóság előtt a Jobbik majálisán fél évvel a parlamentben elmondott listázós gondolatok után.

„Izrael Állam budapesti nagykövete volt az, aki a leghangosabban sipítozott, amikor elhangzott a november 26-i beszédem” – hangoztatta a politikus.

Később rátért arra, hogy szerinte minden egyes zsidó nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

„Akkor, amikor a magyar-izraeli kettős állampolgárokat kiragadjuk a kettős állampolgárok népes köréből, akkor ezt a Jobbik egyrészről azért teszi, mert egy olyan államnak, mint a zsidó állam, Izrael állam, amely nemzetközi jogot megalakulása óta semmibe veszi, és a palesztinokkal szemben a népirtás minden eszközét beveti, legyen szó Gázai-övezetről, Ciszjordániáról. (...) Ennek az államnak minden egyes állampolgára, járjon bárhol is, bárhol a világon, bizony-bizony nemzetbiztonsági kockázatot jelent” – szögezte le.

Hozzátette,: nekünk magyaroknak van egy ennél is sokkal fontosabb okunk az aggodalomra, ez pedig az, hogy a zsidó állam első számú célpontja Magyarország. Ezt Simon Peresz, egykori izraeli államfő szavaira alapozta, aki meglátása szerint gyarmatbirodalom-építő, és gyarmatosító politikát folytatott.

„Ez Magyarországra vonatkoztatott nyílt hadüzenet. Ezért a magyar diplomáciának sokkal erőteljesebben kellett volna fellépnie ebben a kérdésben, és Izrael állammal akár odáig elmenni, ha már a hadüzenethez nincs erőnk, mint ami egy ilyen esetben az adekvát válasz lenne, hogy minimumi a diplomáciai kapcsolatokat jegeljük, vagy azokat teljesen felbontjuk” – fogalmazott.

A beszédében cionistának mondta az ATV-t és a Klubrádiót is. A „magyar-zsidó viszonyrendszerre” utalva elmondta, hogy nem a Jobbik fellépése miatt feszült a helyzet, hanem „attól a provokációtól, ami a magyar néppel szemben zajlik.” Ebből a nézőpontból kiindulva kijelentette, hogy nemcsak Izrael kívülről, hanem a hazai zsidóság belülről is feszíti a húrt, akik szerinte egyértelműen „a cionizmus oldalára álltak, a magyar nemzeti üggyel szemben.”

„Az a tény, hogy a zsidóságnak jelenleg, és hát nincs statisztikánk, de ha bekapcsolom a Klubrádiót, vagy az ATV-t, és egy picit így figyelem a körülöttünk zajló eseményeket, akkor azt az eredmény szűröm le, hogy csodálatos módon, a magyarországi zsidóság a cionizmus oldalára állt, a magyar nemzeti üggyel szemben” – így a Jobbik alelnöke.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!