2020. április 8.,
szerda, Dénes napja

Gyermekotthon lakóit látogatta meg Herczegh Anita

Hír TV

2018. augusztus 30., csütörtök 20:24, frissítve: csütörtök 21:27

A gyergyószentmiklósi Szent Anna Gyermekotthonból érkezett gyerekeket látogatott meg a köztársasági elnök felesége Fonyódligeten. Herczegh Anita évek óta szoros kapcsolatot ápol az erdélyi otthonban élő nehéz sorsú gyerekekkel, idei táborozásukat is támogatta.

A köztársasági elnök felesége is bekapcsolódott a sorversenybe. A gyergyószentmiklósi gyerekek vasárnap óta rengeteg programon vettek részt, de azt mondják, eddig a Balatonban fürdőzés tetszett mind közül a legjobban.

Évek óta egy-egy hetet tölthetnek el nyaranta a Balatonnál a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gondoskodásában álló gyermekotthon lakói, akik otthon keményen dolgoznak, az üdülést pedig jutalomként kapják.

Áder János és Herczegh Anita évek óta tartja a kapcsolatot a Böjte Csaba ferences rendi szerzetes alapította intézménnyel. Fontosnak tartják, hogy minél több, az otthonban élő gyermeknek segítsenek a Balatonhoz eljutni, ezért ezt idén is a köztársasági elnöki keretből támogatták.

„Ez oda-vissza működik. Tehát szerintem fontos, hogy a magyarok találkozzanak az erdélyi vagy határon túli, felvidéki gyerekekkel, a tájakkal, emberekkel, sorsokkal, de ugyanígy a határon túli gyerekeknek is fontos, hogy az anyaországba eljussanak, élményekkel, közös élményekkel, találkozásokkal gazdagodjanak” - mondta Herczegh Anita.

Ez az utolsó turnus ezen a nyáron a fonyódligeti Erzsébet táborban. Itt és Zánkán összesen 30 ezer fiatal táborozhatott, közülük 2500 érkezett a határon túlról.