2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Belföld

Gyerekek is tervezték az ország legnagyobb játszóterét

Már őszre elkészül Magyarország legnagyobb és legkorszerűbb játszótere a fővárosi Városligetben. A 13 ezer négyzetméteren integrált és korosztályokra bontott játékelemek lesznek. A tervezésében gyerekek is részt vettek.

  • Gyerekek is tervezték az ország legnagyobb játszóterét

Lesznek ilyen sebességmérők, tudok majd versenyezni a barátaimmal, hogy ki ér le hamarabb és ki, mennyivel csúszott– mondta Kende, aki szintén részt vett Budapest legnagyobb játszóterének a tervezésében, amit a Városligetben építenek fel, összesen 13 ezer négyzetméteren. Lesz sebességmérős csúszda, a fák lombkoronájáig érő hálós mászórendszer és egy 13 méter magas hőlégballon szerű mászóka, aminek az ötletét Szinyei Merse Pál egyik festménye adta. A látványterveket szerdán mutatták be a sajtónak.

Mérhető lesz, számos dolog a Ligetben, hiszen a gyerekek ezt különösen szeretik, mérhető lesz a játszótéren is például a csúszdák sebessége, vagy éppen a távolugrás mérete a vizes homokozóban, ahol nemcsak ugrani lehet, nemcsak játszani lehet, hanem például apróbb fosszíliákat lehet találni– mondja Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója. 

A játszótér akadálymentes lesz, szerkezetét úgy alakították ki, hogy a legkisebbek egy védett belső körben játszhatnak. A nagyobbaknak lesz mászószikla, skateboard és BMX pálya is.

Integrált módon, korosztályos bontásban olyan élményt fog adni gyerekeknek, szülőknek. És ami nagyon fontos - hiszen mindannyiunknak vannak kicsi gyerekeink, vagy voltak kicsi gyerekeink, most már nagyobbacskák, tehát korosztályos bontásban lesznek a játékok elhelyezve, tehát magyarul a nagyobbak nem veszik el a kicsiktől a teret – nyilatkozta a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa Baán László. A játszótér idén őszre készül el. A Liget teljes átalakításával pedig 2022-re végeznek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Hidvéghi Balázs: Félnek Orbán Viktoréktól + videó

Hidvéghi Balázs: Félnek Orbán Viktoréktól + videó

Minden határon túlmegy, ami Brüsszelben történt - így reagált Hidvéghi Balázs, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének kampányfőnöke a HírTV stúdiójában arra, hogy a kerületi polgármester a belga rendőrséggel akarta a bezárattatni a Nemzeti Konzervatívizmus Konferenciát.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Így riogat Pikó András + videó

Így riogat Pikó András + videó

A VIII. kerületi baloldali polgármester valótlanságokat állít az Nemzeti Közszolgálati Egyetem fejlesztésével kapcsolatban - mondta a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté kiemelte: Pikó András a 2019-es kampányát is hazugságokra alapozta, ezt ismételné meg idén is.
Emlékük legyen áldott + videó

Emlékük legyen áldott + videó

A Parlamentben is megemlékeztek a holokauszt magyarországi áldozatairól. 1944-ben ezen a napon, április 16.-án kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása. A Mazsihisz elnöke emlékeztetett, a zsidókat ma Izraelben érő véres támadások után ismét magasra csapott az antiszemitizmus lángja a világban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!