2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Belföld

"Gyurcsány és Szilvásy büntetőjogi felelőssége is felmerülhet"

Gyurcsány Ferenc vagy Szilvásy György büntetőjogi felelősségét veti fel, amennyiben a vizsgálóbizottsági, illetve a nyomozati munka során kiderül, hogy tudtak a Portik Tamásnak adott, fideszes politikusok lejáratását célzó akcióról – jelentette ki a Rájátszásban Gulyás Gergely.

Gulyás Gergely fideszes képviselő elmondta: az MSZP múlt héten küldött levelet Gyurcsány Ferenc pártjának a politikai együttműködés reményében, így a szocialisták nem hivatkozhatnak arra, hogy ez már nem ugyanaz az MSZP, mint 2008-ban.

„Laborc Sándor a rendszerváltozás óta eltelt időszakban egyedülállóan úgy lett miniszter, hogy még a saját szakbizottsága, annak egyébként SZDSZ-es tagja sem támogatta az ő kinevezését – fogalmazott Gulyás Gergely, hozzátéve: ennek ellenére az MSZP-s kormány Gyurcsány Ferenc vezetésével kinevezte őt. (…) Az sem igaz, hogy Bajnai Gordon küldte volna el, Bajnai Gordon alatt ő lemondott, majd ezt követően Bajnai Gordontól egy szép köszönőlevelet kapott a tevékenységéért. Tehát pontosan tudjuk, hogy Laborc Sándor a bizottsági ülésen hazudott, azt is tudjuk, hogy azóta is számos kérdésben újabb és újabb valótlanságokat állít” – mondta a Fidesz országgyűlési képviselője.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!