2023. 06. 10. Szombat Margit, Gréta napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Ferencz József a második unitárius aranykor 03:00

Belföld

Goodfriend mellé állt Kovács László

A volt szocialista külügyminiszter Versus című műsorunkban azt mondta: az amerikai ideiglenes ügyvivő nem avatkozik Magyarország belügyeibe azzal, hogyha kilátogat tüntetésekre. Kovács László azt mondta, senkit sem kell kitiltani azért, ha első kézből akar értesülni a belpolitikai történésekről.

„Az, hogy Goodfriend elment a Békemenetre és erre a kormányellenes, illetve az internetadó elleni tüntetésre is, mert ha jól emlékszem, erről volt szó, én ezt egyáltalán nem tartottam olyannak, ami miatt őt el kellene ítélni, vagy netán ki kellene utasítani az országból, mert még ilyen ötlet is elhangzott” – mondta a Hír Televízió stúdiójában az MSZP volt elnöke.

A Kovács Lászlóval készült teljes interjút a Versusban láthatják 21 óra 30 perctől.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Ismét figyelmeztetést adtak ki az újabb viharok előtt

Ismét figyelmeztetést adtak ki az újabb viharok előtt

Hajóvá változó buszok, vízben elakadt autók! Budapestre is lecsapott a vihar. A rövid idő alatt lezúduló nagy mennyiségű csapadék pénteken is sok munkát ad a tűzoltóknak. A katasztrófavédelmet főleg elárasztott garázsok és pincék miatt riasztották.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!