2024. 04. 17. Szerda Rudolf napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Rózsa Miklós a filmzenekirály 03:00

Belföld

Fülöp Attila: Csökkent a szegénységben élők száma

Az Eurostat adatai szerint Magyarországon az elmúlt időszakban határozottan csökkent a szegénységben élők száma - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tarpán.

  • Fülöp Attila: Csökkent a szegénységben élők száma

 Fülöp Attila egy helyi nevelőszülőnél tett családlátogatás alkalmával elmondta: míg 2010-ben, a második Orbán-kormány hivatalba lépésekor az Európai Unió statisztikai hivatalának adatsorai szerint a mélyszegénységben élők aránya 23,4 százalék, azaz az egyik legrosszabb volt az unióban, addig ez az adat mára 8,7 százalékra csökkent, amivel az első tízbe került az ország.

Látszik, hogy van javulás, ez pedig részben a munkahelyteremtésnek köszönthető - fogalmazott az államtitkár. Hozzátette, a munkahelyek révén fejlődnek a közösségek, fejlődni tud az emberek létbiztonsága és jövedelmi helyzete, ezzel erősödik a szociális biztonság is.

Fülöp Attila emlékeztetett, az elmúlt napokban a közismerten baloldali kötődésű GKI Gazdaságkutató Intézet a Policy Agenda adataira alapozva olyan elemzést tett közzé, amelyben azt próbálják bizonyítani, hogy Magyarországon az elmúlt tíz évben nőtt a szegénység.

A budapesti elemzői irodával szemben a valóság többek között itt van Tarpán, és ezt bizonyítják az Eurostat egész Európában elfogadott, valódi adatai is, vagyis csökkent a szegénységben élők száma - nyomatékosította az államtitkár. Szavai szerint a GKI hangsúlyozottan becslésen alapuló létminimum-számítási adatait "el kell felejteni", mivel hangulatkeltésen kívül másra nem jó egy olyan adat publikálása, amit egyébként a KSH - szakmaiatlansága miatt - évek óta nem publikál.

Szécsi Szabolcs, Tarpa Fidesz-KDNP-s polgármestere elmondta, az államtitkárt vendégül látó család családfője hat évnyi közfoglalkoztatás után tudott vállalkozóként elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon. A férfi a katás vállalkozás után kft.-t indított, ma már hét alkalmazottnak munkát adva az építőiparban tevékenykedik - tette hozzá.

Ez a lehetőség mindenki előtt ott áll, a jogszabályi és törvényi háttér biztosítva van ehhez - mondta Szécsi Szabolcs. A magyar-ukrán határ mellett fekvő község polgármestere megjegyezte, Tarpán az elmúlt években 100-200 ember dolgozott közfoglalkoztatottként, 2020-ra körülbelül 20-25 százalékuk tudott elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon vagy tudott valamilyen vállalkozást elindítani.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Így riogat Pikó András + videó

Így riogat Pikó András + videó

A VIII. kerületi baloldali polgármester valótlanságokat állít az Nemzeti Közszolgálati Egyetem fejlesztésével kapcsolatban - mondta a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté kiemelte: Pikó András a 2019-es kampányát is hazugságokra alapozta, ezt ismételné meg idén is.
Emlékük legyen áldott + videó

Emlékük legyen áldott + videó

A Parlamentben is megemlékeztek a holokauszt magyarországi áldozatairól. 1944-ben ezen a napon, április 16.-án kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása. A Mazsihisz elnöke emlékeztetett, a zsidókat ma Izraelben érő véres támadások után ismét magasra csapott az antiszemitizmus lángja a világban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!