2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Radar 23:30

Belföld

Fülöp Attila: A Foglalkoztatás 2020 programban 182 millió forint érhető el

Szeptember 10-ig lehet pályázatokat beadni a Foglalkoztatás 2020 programban, amelyben 182 millió forint érhető el megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának támogatására - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára pénteken Albertirsán.

  • Fülöp Attila: A Foglalkoztatás 2020 programban 182 millió forint érhető el

Fülöp Attila elmondta, hogy ötödik alkalommal írták ki a pályázatot, amelynek célja a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását és munkaerő-piaci integrációját segítő programok támogatása.

A pályázaton elnyerhető legkisebb támogatás egymillió, a legnagyobb nyolcmillió forint. Fontos újítás, hogy csak olyan pályázat adható be, amelynek benyújtója együttműködik nyílt piaci cégekkel, hogy a megváltozott munkaképességűek által előállított termékek, szolgáltatások megjelenjenek a piacon - fűzte hozzá az államtitkár.

A szociális ügyekért felelős államtitkár beszélt arról, hogy a pályázatok benyújthatók a Nemzeti Fogyatékosságügyi és Szociálpolitikai Központ internetes oldalán, az nfszk.hu-n, ahol a pályázáshoz szükséges minden információ megtalálható.

Hozzátette, a támogatások legfontosabb célja, hogy azok is naponta dolgozhassanak, akiknek a munkaképességük valamiért megváltozott.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!