2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 11:00

Belföld

Frontális karambol a 38-as főúton, három halott

Hárman haltak meg egy frontális karambolban a 38-as főúton Rakamaz és Nyírtelek között.

Két kocsi ütközött, egyelőre nem tudni, pontosan mi vezetett a karambolhoz. A kocsiban ülők közül ketten a helyszínen meghaltak, egy ember életét pedig még megpróbálták megmenteni a mentők, de nem jártak sikerrel. Az érintett útszakaszt a helyszínelés idejére a rendőrség lezárta.

– A 38-as számú főúton a 20-as kilométerkőnél két személygépkocsi frontálisan ütközött. A két autóban összesen hárman utaztak, mindannyian életüket vesztették. A nyíregyházi hivatásos tűzoltók két gépjárműfecskendővel vonultak a helyszínre, és a roncsokból már csak két holttestet tudtak kiemelni. Az egyik gépjármű gázüzemű volt, így a tűzoltóknak a szokásos helyszínbiztosítás mellett a gázpalackot is ki kellett iktatniuk a rendszerből, hiszen fennállt a robbanás veszélye – közölte Dóka Imre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!