2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Forgalomlassító demonstrációt tartottak az autósok

Három, autófinanszírozással is foglalkozó pénzintézet előtt tartott forgalomlassító demonstrációt a fővárosban több autós. Az ellen tiltakoztak, hogy a hitelezők háromszor annyit akarnak kifizettetni velük, mint amennyit eredetileg felvettek. Petíciójukban elfogadhatatlannak tartják, hogy az adósok viseljék a gazdasági válság okozta pluszterhek egészét, a többletterhek méltányos elosztását követelik.

Csak egy kattintás az interneten, és több honlapon is felkínálják a megszorult gépjármű-tulajdonosnak, hogy hitelátvállalással is eladhatja használt autóját. Jóval a piaci ár alatt. Vagy akár nulla forintért. Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum szóvivője szerint rá kell döbbenteni az embereket, hogy kiálljanak saját magukért: „amikor már háromszor annyit kérnek tőlük azért, amit fölvettek hitelben, az egy kissé túlzás”.


Az egyik autófinanszírozással is foglalkozó pénzintézet előtt pénteken autóhitelesek tiltakoztak. A forgalomlassító akciót azért szervezték, mert szerintük a bankok a többszörösét akarják behajtani rajtuk annak a pénznek, mint amit felvettek autóik megvásárlásához. Az adósok elfogadhatatlannak tartják, hogy csak ők viseljék a gazdasági válság okozta pluszterheket. A többletkamatok méltányos elosztását követelik, amire szerintük egy 1991-ben született alkotmánybírósági határozat is lehetőséget ad.

Az MKB Euroleasing Zrt. képviselője azt állítja: már 2005-ben, jóval a válság előtt felhívták a figyelmét arra, hogy komoly kockázatokat rejt a devizához kötött finanszírozás. Az olcsó hitel azonban megtévesztette az ügyfeleiket.

A tüntetők a Merkantil Bankot és a Lombard Lízing Zrt.-t is felszólítottak, hogy kezdjék meg a tárgyalásokat a gépjárműadósok képviseletét ellátó szervezetekkel.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!