2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Belföld

Főpolgármesteri hivatal: megszületett a bérmegállapodás a Főtávnál

Megszületett a bérmegállapodás a Főtáv Zrt.-nél, a Budapest-pótlék is része az egyezségnek - közölte Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala pénteken az MTI-vel.

  • Főpolgármesteri hivatal: megszületett a bérmegállapodás a Főtávnál

Közleményük szerint a Főtávnál a szakszervezettel megkötött bérmegállapodás elsősorban a fizikai dolgozók bérfelzárkóztatását célozza. A szellemi munkakörben foglalkoztatottak esetében az átlagos béremelés 4,5 százalék, míg a fizikai dolgozók esetében 7,5 százalék. Más fővárosi céghez hasonlóan a Főtávnál sem részesülnek béremelésben az osztályvezetők, főosztályvezetők, igazgatók, vezérigazgató-helyettesek és a vezérigazgató - tették hozzá.

A bérfejlesztést a Főtáv 2020 áprilisától kezdődően érvényesíti, január 1-jei visszamenőleges hatállyal.

Kiemelték: a Főtávnál beépül a javadalmazási rendszerbe a "Budapest pótlék", amit az öt évnél hosszabb ideje a társaság alkalmazásában álló munkavállalók kapnak meg. A pótlék minimális mértéke a bér 0,5 százaléka, nagysága az eltöltött idő arányában sávosan nő, maximális mértéke 2,5 százalék.

A közlemény szerint Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere kiemelte: a mostani járványhelyzetben fontos, hogy a munkavállalóknak biztos jövőképet, biztos fizetést nyújtsanak.

Mártha Imre, a Főtáv Zrt. vezérigazgatója azt is hangsúlyozta, hogy a Főtávnál nincs dolgozói elbocsátás a járványhelyzet miatt, és a mostani megállapodás további lépéseikhez hasonlóan már a társaság új fejlődési pályáját alapozza meg.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!