2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Vezércikk 14:00

Belföld

Folytatódik a baloldal agóniája

Az áprilisi választások óta a baloldaltól elfordultak a szavazóik, a pártok pedig csak keresik a helyüket Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője szerint. Mint fogalmazott, a Demokratikus Koalíciónak van egyedül esélye arra, hogy integrálja a baloldali pártokat, azonban sokan tartanak Gyurcsány Ferenc ezirányú terveitől. Emellett a szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy a balliberális politikusok kerülik azt, hogy fontos témákban megnyilvánuljanak, aminek az az oka, hogy nem rendelkeznek érdemi javaslattal sem.

  • Folytatódik a baloldal agóniája

– A történelmi kudarccal végződött választások óta nem tért még magához a baloldal, a jelenlegi energiaválság és a feltűnő tanácstalanság azonban már nem magyarázható az áprilisi bukással 

– nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője. Hozzátette: két és fél hónap után joggal várják el a szavazók, hogy a baloldali pártok végre megtalálják a hangjukat.

– A szétesett hatpárti szivárványkoalíció minden pártja – a Demokratikus Koalíció kivételével – személyi és vezetési válsággal küszködik, politikai mondanivalójuk továbbra sincs, de a Gyurcsány Ferencék által meghirdetett „ellenállásra” sincs jelenleg társadalmi igény – jelezte a politológus. Mint hangsúlyozta, a kormányt törvénytelennek nevezni még az baloldali szavazók számára is hiteltelen álláspont, ami inkább tűnik pótcselekvésnek, mint vérmes ellenzéki álláspontnak. – Nem csoda, hogy a szavazók elfordultak a baloldaltól, cserbenhagyottnak érzik magukat, hiszen a baloldali frakciók csak alibiznek a parlamentben, jól láthatóan alig várják már, hogy elkezdődjön a nyári szünet, ami lehetőséget adna a sorok rendezésére – fogalmazott a szakértő.

Nagy Ervin arra is kitért, hogy jelenleg két pártnak, a Demokratikus Koalíciónak és a Momentumnak van esélye a baloldal integrálására, ám az utóbbiban lezajlott tisztújítás és a kudarcos „obstrukciós” kísérlet arra enged következtetni, hogy Fekete-Győr Andrásék elvesztették azt a lehetőséget, ami egy frissen parlamentbe jutott pártnak alkalmat adott volna arra, hogy valami egészen új attitűdöt mutasson. A XXI. Század Intézet munkatársa szerint így egyedül a Demokratikus Koalíciónak maradt esélye arra, hogy összefogja a darabjaira hullott baloldalt. 

– Jakab Péter lemondása és a botrányok után a Jobbik elindult az „elkisgazdásodás” útján, és kiszállt az ellenzéki pártok közötti vezető szerepért folyó versenyből, a Párbeszéd továbbra sem létezik, mint valódi párt, az LMP keresi ugyan a helyét, de a Gyurcsánnyal való együttműködés végleg hiteltelenítette a pártot 

– hívta fel a figyelmet a szakértő. Szerinte a képlet úgy néz ki, mint három évvel ezelőtt, amikor a baloldali pártok körében rendre felmerül az együttműködés igénye, ám valójában versenyt futnak egymással.

– A tanácstalanságot jól mutatja, hogy Keszthelyen bejelentették, hogy sem külön-külön, sem pedig együtt nem állítanak polgármesterjelöltet a Fidesz jelöltjével szemben a vasárnap esedékes időközi választáson – emlékeztetett Nagy Ervin. A politológus rámutatott arra is, hogy jól láthatóan sokan tartanak a baloldal teljes integrációjára készülő Gyurcsány Ferenc erősödésétől, így inkább kivárnak és vállalják azt a politikai blamát, hogy nem mérettetik meg magukat egy húszezer fős településen.

Az elemző felhívta a figyelmet, hogy a baloldali pártok fontos politikai kérdésekben kerülik a határozott állásfoglalást, nincs érdemi javaslat, csak virtuális politizálás. – Ezzel szemben a szimbolikus témákba beleállnak, és kockázat nélkül támadják a kormánypártok javaslatait, hisz ilyen esetekben elegendő csupán protestálni, szellemi munkára nincs szükség – jegyezte meg Nagy Ervin, aki szerint a legfontosabb kérdésekben azért is kerülik a határozott állásfoglalást a baloldali pártok politikusai, mert nincs hiteles mondanivalójuk.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás!

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás!

Néhány óra alatt összegyűjtötte az európai parlamenti választáshoz szükséges húszezer aláírást a Fidesz–KDNP - jelentette be a kormánypártok kommunikációs igazgatója. Menczer Tamás azt mondta: a munkát folytatják, a cél, hogy minél több emberhez jussanak el.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

Április 30-án hirdeti ki másodfokú határozatát a Pécsi Ítélőtábla, a buszos ügy néven ismert perben. A vádirat szerint az eredeti árnál 666 millió forinttal többért vett Pécs használt tömegközlekedési járműveket. Első fokon a vádlottakat felmentették.
Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

A múlt hétfőn elhunyt Csire Zsuzsi, a szívbeteg debreceni lány. A tragédiát követően, pénteken az édesanyja a közösségi oldalán tette közzé, hogy mikor lesz a fiatal lány végső búcsúztatása - írja a haon.hu.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!