2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Belföld

Fidesz: Nem lehet több pénzszerző pert indítani szegregáció ürügyén

Gyöngyöspata volt az első és az utolsó hely az országban, ahol sikerre lehetett vinni egy "pénzszerző akciót" a szegregáció ürügyén - mondta Horváth László miniszterelnöki megbízott kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

  • Fidesz: Nem lehet több pénzszerző pert indítani szegregáció ürügyén

Horváth László - aki egyúttal fideszes országgyűlési képviselő - úgy fogalmazott, a cigányság számára is csakis a munkán és tanuláson keresztül vezethet a felzárkózás és a felemelkedés útja.

Az Országgyűlés előző pénteken nagy többséggel fogadta el azt a módosító indítványt, amely kimondja: a bíróság a jövőben nem állapíthat meg pénzbeli kártérítést a tanulóknak a gyöngyöspataihoz hasonló iskolaperekben - emlékeztetett Horváth László az indítvány előterjesztőjeként.

Kiemelte, a változtatás értelmében, amennyiben a diákok jogsértő hátrányt szenvednek el, akkor ezt oktatással és képzéssel kell orvosolni.

A Fidesz képviselője azt mondta, a gyöngyöspatai pert évekkel ezelőtt egyértelműen politikai, pénzszerző céllal indította egy Soros György által támogatott alapítvány, amely a "szegregációt csak ürügynek használta, az érintett cigány tanulókat és családokat pedig eszközül használta fel" a gyors és könnyű pénz ígéretében.

A per igazi célja a konfliktusgerjesztés, Magyarország rossz hírbe hozása és a magyar kormány lejáratása volt - fogalmazott.

Horváth László közölte, nem szeretnék, hogy a jövőben újabb hasonló igazságtalan ítéletek, rossz döntések rúgják fel a társadalmi békét.

Elmondta, azt is szeretnék elkerülni, hogy túlzó és egyoldalú pénzbeli kártérítések más településeket is csődközeli helyzetbe hozzanak. A gyöngyöspatai önkormányzatnak ugyanis végre kell hajtania a jogerős bírósági döntést, a településnek azonban nincs 100 millió forintja a kártérítés kifizetésére, azután ugyanis olyan kötelező feladatait nem tudná ellátni, mint a gyermekétkeztetés és a szociális ellátás, továbbá a folyamatban lévő fejlesztéseket is le kellene állítania.

Horváth László jelezte, a kormány ezért segít a bajba jutott Gyöngyöspatán, amely augusztus végéig megkapja a kártalanításhoz szükséges 100 millió forintos forrást.

A miniszterelnöki megbízott feladata a gyöngyöspataihoz hasonló konfliktusos helyzetek feltárása és azok megoldását szolgáló javaslatok kidolgozása.

MTI / Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Ekkora árra senki sem számított + videó

Ekkora árra senki sem számított + videó

Halálos áldozatai is vannak a heves esőzéseknek világszerte. Irán, több arab állam és Oroszország is komoly áradásokkal küzd. Ezrek voltak kénytelenek elhagyni lakóhelyüket.
Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Tízezer hajós és még ennél is több turizmusban dolgozó megélhetése kerülne veszélybe, ha Karácsony Gergely kitiltja a hajók nagy részét a Dunáról. A Duna-parti Építési Szabályzat tervezett módosítása szerint a jövő évtől tiltanák ki a hajókat a legtöbb kikötőből. A 24 kikötő több mint felét pedig megszüntetnék.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Dúró Dórának a parlament folyosóján annyit mondott, kezét csókolom, de nem egyeztetett vele - így reagált Kocsis Máté az atv.hu-nak, miután Magyar Péter azt állította, hogy Kocsis és Dúró rendszeresen egyeztet.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!