2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Radar ráadás 00:05

Belföld

Fidesz: Igaz, hogy kétmillió migránskártyát osztott ki az Európai Bizottság?

A Fidesz választ vár arra, valóban igaz-e, hogy kétmillió migránskártyát osztott ki az Európai Bizottság.

  • Fidesz: Igaz, hogy kétmillió migránskártyát osztott ki az Európai Bizottság?

Halász János, a nagyobbik kormánypárt frakciószóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: miközben a Magyarországon elfogott szír terroristavezér Haszan F. még mindig előzetesben van, újabb megdöbbentő adatok láttak napvilágot a brüsszeli migránskártyaprogramról. A jelek szerint nem is egy, hanem legalább kétféle migrációs kártya létezik, Törökországban és Görögországban is osztogatják ezeket a pénzzel feltöltött különböző kártyákat.

Halász János azt mondta, az Európai Bizottság kezdettől fogva terel és félrebeszél ebben az ügyben. Először megpróbálták letagadni, hogy van ilyen program, majd később elismerték a migránskártyák létezését, sőt nagy sikerként jellemezték, még akkor is, ha ilyet terroristák is kaphattak.

A kormánypárti politikus feltette a kérdést: valóban igaz, hogy kétmillió migránskártyát osztott ki Brüsszel? Netán ennél is többet? Hányféle ilyen kártyát használnak, összesen hány milliárd eurót utaltak ezekre? Hogyan, kik és mikor ellenőrizték, hogy kinek adnak ilyen kártyákat? - firtatta.

Miután ezen kérdésekre továbbra sincs válasz, Orbán Viktor hét pontja különösen aktuális, azaz a migránskártyákat meg kell szüntetni, mert ezzel Brüsszel csak tovább növeli az Európát sújtó migrációt és terrorveszélyt - jelentette ki Halász János.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!