2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

Fidesz: Gyurcsányék még most is a vakcina ellen hergelnek

Itt a koronavírus-járvány harmadik hulláma, Gyurcsányék pedig még most is a vakcina ellen hergelnek - közölte a Fidesz szerdán a Demokratikus Koalíció politikusa, Varga Zoltán nyilatkozatára regagálva.

  • Fidesz: Gyurcsányék még most is a vakcina ellen hergelnek

A nagyobbik kormánypárt közleményében elképesztőnek nevezték, hogy a baloldal mire képes a hatalomért: a koronavírus-járvány harmadik hullámában, amikor egyre több a beteg, "Gyurcsányék" továbbra is a védőoltás, meg a kínai és az orosz vakcina ellen hergelnek". Az se érdekli őket, hogy ezzel az idős emberek életét veszélyeztetik - tették hozzá.

Hangsúlyozták: minden egyes Magyarországra érkezett vakcina - legyen az nyugati vagy keleti - életet ment. Úgy fogalmaztak: mindannyian annak örülnénk, ha a megrendelt nyugati vakcinák már mind megérkeztek volna, de ehhez képest az uniós beszerzés mindössze 5 százaléka érkezett meg Magyarországra.

A Fidesz szerint Magyarország előrelátó döntést hozott, amikor 3,5 millió ember oltására elég kínai és orosz vakcinát is vásárolt, amelynek 10 százaléka már meg is érkezett.

A keleti vakcina beszerzésnek köszönhetően 3,5 millió magyar emberrel többen és előbb juthatnak oltáshoz - emelték ki. Hozzátették: a többi uniós tagállammal ellentétben Magyarországon nem csak három, hanem már öt vakcinával is tudnak oltani, ennek is köszönhető, hogy az uniós átlag fölött tart az átoltottság.

A baloldalt azonban nem az idős emberek élete érdekli, hanem kizárólag csak a saját hatalmuk - írták. Azért támadják a védekezést, az oltási programot és a keleti vakcinákat, mert az a bevallott politikai stratégiájuk, hogy a járvány elhúzódjon, több legyen a beteg és a halott. A baloldal szerint ugyanis minél rosszabb az országnak, nekik annál nagyobb az esélyük a hatalom megszerzésére - tette hozzá a Fidesz.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!