2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Fidesz: Gyurcsányék a csőd szélére taszították Magyarországot

Gyurcsányék Magyarországot a csőd szélére taszították úgy, ahogy mára Budapestet is, ezért tőlük nem fogadunk el semmilyen kioktatást - így reagált a Fidesz a DK-s Dobrev Kláránk az euró bevezetését sürgető előadására. A kormánypárt úgy fogalmaz: azok a Gyurcsányék beszélnek Európáról meg az euróról, akik épp háborúba akarják rángatni Európát, és akiknek a kormányzása miatt hazánk hosszú időre elveszítette az euró bevezetésének esélyét.

  • Fidesz: Gyurcsányék a csőd szélére taszították Magyarországot

„Nem csak azért kell nekünk euró, mert azok az országok, ahol euróban fizetnek kisebb az infláció. Nem csak azért kell nekünk euró, mert könnyebbé válna a magyar emberek élete. Hanem azért is kell euró, mert az euróövezeti csatlakozás kiszámíthatóságot is jelent” - így érvelt az euró bevezetése mellett Gyurcsány Ferenc felesége a DK budapesti rendezvényén. Dobrev Klára szerint mindenáron csatlakozni kell az eurózónához.

Ezzel szemben az Oeconomus Gazdaságkutató intézet vezető kutatója szerint az euró bevezetésének vannak árnyoldalai is.

„Amennyiben belépés történne az euróövezetbe, rövid távon lelassulhatna a felzárkózási folyamat, és ez például a versenyképesség javulásának elhúzódását eredményezheti. Ez az átlagember szintjén azt jelenti, hogy az életszínvonal nem tudna olyan gyorsan növekedni, nem tudna olyan gyorsan felzárkózni a gazdaság, illetve az is fontos, hogy a többletinfláció miatt még látványosabb lehetne az árak növekedése” - magyarázta Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető kutatója.

Görögország korábbi pénzügyminisztere is arról beszélt a Globálnak, hogy hazája hibázott az euró bevezetésével, az ország azóta is foglya az eurózónának. Szerinte Magyarország, Csehország és Lengyelország úgy integrálódott a közös európai piacba, hogy nem lépett be az euróövezetbe, azaz nem volt hajlandó lemondani a rugalmas árfolyam-politikáról. Ezzel tették gazdaságukat válságállóbbá.

„Egyértelműen áldozatai vagyunk az eurózónának. A háborús időszakokat leszámítva Görögország 2009 után a kapitalizmus történetének legnagyobb gazdasági válságát élte át. A GDP 28%-át elveszítettük, többet, mint a nagy gazdasági világválságban, ami teljes mértékben az eurótagságunknak köszönhető. Magyar barátaimnak üzenem: ne tegyétek, ne vezessék be az eurót!” - nyilatkozta Janusz Varufakisz volt görög pénzügyminiszter.

Gyurcsányék kormányzása miatt veszítette el Magyarország hosszú időre az euró bevezetésének esélyét, mert kormányzásuk alatt Magyarországot az államcsőd szélére taszították, ahogy mára Budapestet is - reagált a Fidesz a DK-s Dobrev Klárának az euró bevezetését sürgető előadására.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!