2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Exkluzív interjú: Magyar Róbert megszólal a Hír TV-n

A korrupt rendőrök szerkesztették össze a fekete sereget – ezt nyilatkozta Magyar Róbert a Hír TV Riasztás című műsorának. Az elítélt elmondta, hogy további egyenruhásoknak kéne börtönbe lenniük a V. László-üggyel összefüggésben.

Magyar Róbertet egy hete hozták haza Spanyolországból, miután távollétében jogerősen tényleges életfogytiglanra ítélték – a kiadatással is foglalkozott a Riasztás. A vád szerint az edelényi cigányokból alakult bűnszervezet vezetőjeként ő adott megbízást az alvilágban Ragyás Tóniként ismert H. Antal megölésére. Emellett a fekete sereg prostitúcióval és védelmi pénzek beszedésével is foglalkozott.

Újabb gyanúsítottal bővült a rendőrségi vesztegetési botrány. Az ügyészség szerint az ügy hatodik terheltje, az éjszakai mulatóiról elhíresült V. László munkatársa is tagja volt a vállalkozó vezette bűnszervezetnek – értesült korábban a Magyar Nemzet

Magyar Róbert tagadta, hogy Spanyolországban bűnözésből élt volna, állítása szerint hamis személyazonosítóval kidobóként dolgozott egy diszkóban. A Hír Televízió bűnügyi műsorának adott interjúban a férfi beszélt a V. Lászlót érintő rendőrségi korrupcióról is. Magyar Róbert szerint az ellene lefolytatott eljárást is a korrupt rendőrök intézték. Véleménye szerint további egyenruhások kerülhetnek börtönbe. Ezt támasztja alá az egyik bulvárlap értesülése, miszerint Magyart szembesíthetik a korrupciós botrányba keveredett főrendőrökkel is.

Az exkluzív interjú bővebb változatát jövő héten kedden 19 óra 30 perckor, a Hír TV Riasztás című műsorában láthatják.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!