2023. 06. 03. Szombat Klotild napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar ráadás

Következik:

Hazahúzó 01:00

Belföld

Európai hálózatot építenek a civilek

Még idén tavasszal, az EP-választások előtt megalakul az Európai Civil Együttműködési Tanácskozás - jelentette ki Csizmadia László az ECHO TV reggeli műsorában.

  • Európai hálózatot építenek a civilek

Üzent Judith Sargentininek a Civil Összefogás Fórum. A szervezet nyílt leveléhez pár nap alatt 7100-an csatlakoztak és több mint 60 egyesület, alapítvány is kifejezte egyetértését. Csizmadia László ennek kapcsán elmondta: jó lenne, ha az újévvel egy új Európai Unió (EU), benne az Európai Bizottsággal (EB) és az Európai Parlamenttel (EP) tudomásul venné a népfelség elvét– jelent meg az Echo TV honlapján. A Civil Összefogás Fórum alapítója elmondta: a testület célja, hogy nyomást gyakoroljon az EP-re azokban az ügyekben, amelyek az európai és magyar közjót érintik.

Folyamatosan kell nekünk jelezni, hogy nem csak Magyarországon lettek aktívak a civilek, hanem Európában is, reményeink szerint ez most az európai parlamenti választáson meg is jelenik majd a szavazatok olyan többségében, amelyik egyensúlyt tud legalább teremteni az európai parlamentben. De ne feledkezzünk el arról, hogy ezek a felhívások főleg a magyar embereknek, a kárpát-medencei magyarságnak szólnak, hiszen a mi sorsunk mint látható, nem csak Magyarországon dől el, hanem éppen az európai parlamentben és az európai bizottságokban– mondta el Csizmadia László, a CÖF vezetője. 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Német aranyérem a magyarországi Eb-n

Német aranyérem a magyarországi Eb-n

A német válogatott nyerte a Magyarországon rendezett U17-es labdarúgó Európa-bajnokságot, mivel a döntőben gól nélküli döntetlent követően 11-esekkel legyőzte a francia csapatot.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Frank Furedi: Puccsot akarnak a magyar elnökség ellen

Frank Furedi: Puccsot akarnak a magyar elnökség ellen

Propagandaháború indult Magyarország ellen az Európai Parlamentben. A képviselők egy csoportja elkötelezett abban, hogy megalázza a magyar kormányt. Erről beszélt Frank Füredi a HírTV-nek a csütörtökön elfogadott magyarellenes határozatról, amely elvenné Magyarországtól a 2024-es uniós elnökséget.
Árvízvédelmi kiképzés

Árvízvédelmi kiképzés

Új szintre emeli az árvízvédelmet Budapest Kormányhivatala. 500 önkéntest képeztek ki, akiket a jövőben bevethetnek. A katasztrófavédelem szerint fontos hangsúlyt fektetni ezekre a gyakorlatokra, ugyanis Budapest első számú veszélyeztető tényezője az árvíz.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!