2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Belföld

Érvényteleníthetik Gyurcsány diplomáját? + Videó

Eltűnt szakdolgozatával kapcsolatban lopás miatt feljelentést tesz Gyurcsány Ferenc, azt viszont az újabb fejlemények után sem cáfolta, hogy felhasználta volt sógora értekezését. Az ELTE volt rektora szerint ha bebizonyosodik a plágium, Gyurcsány Ferenc diplomáját érvényteleníteni kell. Botka szerint az ügy egyszerű figyelemelterelés.

Gyurcsány Ferenc a múlt héten nem tagadta, hogy felhasználta sógora dolgozatát. Ahogy diplomamunkája eltűnése miatt sem gyanúsított meg senkit, pedig akkor már hetek óta tudta: a Pécsi Tudományegyetemen hiába keresik szakdolgozatát.

Négy évvel azelőtt, hogy Gyurcsány Ferenc A Balaton-felvidék szőlészete és borászata címmel benyújtotta diplomamunkáját, akkori sógora is leadott egy szakdolgozatot Pécsett, méghozzá ugyanezzel a címmel. A politikus első nyilatkozatában azt mondta, fogalma sem volt arról, hogy valaki hasonló tárgyban írt diplomamunkát. Gyurcsány Ferenc a Hír TV kérdéseire később mégis elismerte, hogy a szakdolgozat eredeti változatát felhasználta saját munkája elkészítéséhez, mint kiderült, rokona tudomása nélkül. Bővebben>>>

 

Most mégis a Hír Televíziót vádolja konstrukciógyártással, bár sajtóhelyreigazítást nem kért, de feljelentést tesz a szakdolgozata eltűnése miatt. A Célpont különkiadása után Facebook-bejegyzésében arról ír, hogy meg fogja védeni igazát, a két dolgozat feltűnő azonosságára viszont nem adott magyarázatot. Csak annyit jegyzett meg, hogy majd kedden, a Városligetben reagál az újabb fejleményekre.

Ugyanazt a mércét

„Azt gondoljuk, hogy Gyurcsány Ferencnek le kell vonni a következtetéseket, magával szemben ugyanazt a szigorú erkölcsi mércét kell felállítania, mint amit Schmitt Pállal szemben felállított, és le kell mondania a parlamenti képviselőségéről, abba kell hagynia az aktív politizálást” – hangsúlyozta L. Simon László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

Érvénytelen lehet a diploma

Klinghammer István, az ELTE volt rektora a korábbi gyakorlatra hivatkozva azt mondta: ha bebizonyosodik a lopás, érvénytelen a diploma.

„Ha ez egy időn belül derül ki, akkor új szakdolgozatot kell készíteni az illetőnek, nem abban a témában, egy más témában, szigorúbb ellenőrzés mellett. Ha meg ilyen hosszú idő után derül ki, hát horribile dictu én azt hiszem, hogy az a diploma megkérdőjelezhető, hiszen a diplomát a szakdolgozat alapján adják ki” – tette hozzá.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a Pécsi Tudományegyetemen indítanak-e vizsgálatot.

Botka figyelemelterelésről beszél

Botka László szerint Gyurcsány Ferenc szakdolgozatának ügye csak figyelemelterelés. Az MSZP választmányi elnöke, Szeged polgármestere arra a kérdésre, hogy volt párttársa lophatta-e a dolgozatát, nem válaszolt. Azt mondta: Gyurcsány Ferencet nem neki, hanem saját pártjának kell megítélnie.


„Felháborítónak tartom azt, hogy miközben nagy arányú adócsökkentést ígért a Fidesz-kormány, az elmúlt két évben folyamatosan növekedtek a lakossági terhek. Ezek az új adók már valóban elviselhetetlen sarcot jelentenek a lakosságnak. Meglehetősen szánalmas dolognak tartom, hogy egy újabb Gyurcsány-üggyel próbálják elterelni a figyelmet. Egyébként Gyurcsány Ferencet majd a saját pártja megítéli” – mondta el Botka.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor hozzátette: 2A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!