2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Belföld

Erről hallgat az MSZP vezetése

Továbbra is lebeg Hunvald György polgármesteri jelölése, csak a jövő heti ítélethirdetés után dönt az MSZP a sorsáról. A szocialisták főpolgármester-jelöltje pártja etikai kódexére hivatkozik, ami alapján jogerősen elítéltek nem vállalhatnak szerepet az MSZP-ben. Arról azonban nem beszélt, miért lehet elnökségi tag a közokirat-hamisításért elmarasztalt Kunhalmi Ágnes.

Hunvald György már a VII. kerületi MSZP elnökeként érkezett kedden a Kúriára, ám azt nem árulta el, polgármesterként elindul-e az önkormányzati választáson. A szocialisták egyelőre kivárnak: „az ő ügye még nem egy lezárt ügy, most nem csak a bírósági ügyére gondolok, hanem a jelölti státuszára” – Horváth Csaba a szocialisták főpolgármester-jelöltje azt mondja, az alapszabály egyértelműen fogalmaz, akit jogerősen elítélnek, nem vállalhat szerepet az MSZP-ben.

– Csak olyan jelöltje lehet a Magyar Szocialista Pártnak, akár polgármester-jelöltként, és ez a közös jelöltekre is vonatkozik, akik az alapszabályzatunk erkölcsi és etikai kódexének megfelelnek. Ezt ma még nem tudjuk lezárt kérdésnek tekinteni. Térjünk vissza erre egy hét múlva – mondta a Hír TV-nek az MSZP főpolgármester-jelöltje.

Molnár Gyulát a Kúria bizonyítottság hiányában felmentette a hivatali visszaélés vádja alól. A szocialista politikus nem tartja aggályosnak, hogy megválasztása esetén ismét ő képviselné az újbudaiak érdekeit. „Én azt tudom mondani, hogy az elmúlt négy évben sok minden nem történt, tehát én arra fogom alapozni a saját kampányomat, ami sikeres volt a másik oldalon, hogy folytatom a megkezdett munkát, amit 2010-ben elvettek tőlem, és tényleg őszintén gondolom azt, hogy az a jogi rehabilitáció, ami megtörtént 2014. május 20-án a Kúrián, tehát hogy felmentettek a vádak alól, négy év után. A politikai rehabilitáció pedig meg fog történni Újbudán” – nyilatkozta Molnár Gyula.

Sós Tamásnak még várnia kell a politikai rehabilitációra. A Hír TV Célpont című műsora tárta fel, a szocialista politikus disszertációjának szakirodalmi áttekintésében 68 olyan rész található, amelyet forrásmegjelölés nélkül vett át a szerző. Sóst megfosztották doktori címétől. Egyelőre nem tudni, a szocialista politikus megtarthatta-e az elnöki székét Heves megyében.

A megújulást hirdető MSZP elnökségi tagja, Kunhalmi Ágnes a napokban jelentette be, korábban jogerősen elítélték közokirat-hamisításért. A szombathelyi szocialisták első emberének megválasztott Czeglédy Csabáról is kiderült: 2002-ben adócsalásért jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!