2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Komment 22:50

Belföld

Erre még nem volt példa Magyarországon

Egy–két százalékos foglalkoztatottságbővülést vár a munkahelyvédelmi akciótervtől a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Czomba Sándor a Hír Televízió Rájátszás című műsorában elmondta: a program célja elsősorban a pénzügyi nehézségekkel leginkább küzdő kisvállalkozások munkahelymegtartásának elősegítése.

Magyarországon korábban még nem volt példa ilyen mértékű csökkentésre a járulékok területén – mondta el az államtitkár. Hangsúlyozta: a kormánynak voltak már erre irányuló törekvései, a politikus példaként a Start-kártyát említette. „Ezek azonban 1–2 milliárd forintról szóltak, és mindig csak az új belépőket tudtuk támogatni. Most ugye közel 1 millió már meglévő munkavállalót és adott esetben további 50–100 ezer belépőt segítünk” – mutatott rá Czomba Sándor.

Ismert, a kormányfő tízpontos munkahelyvédelmi akciótervet hirdetett meg hétfőn a parlamentben. Ennek részeként a 25 év alattiaknál, az 55 év felettieknél és a képzettséget nem igénylő munkát végzőknél a munkáltatói járulékot a felére csökkentik, a 25-nél kevesebb munkavállalót foglalkoztató cégek pedig ezentúl választhatják majd a 16 százalékos kisvállalati adót. A munkahelyvédő intézkedések forrását a tranzakciós illeték kiterjesztéséből teremtené meg a kabinet.

A bejelentést éles vita követte a Házban, Orbán Viktor napirend előtti felszólalásának viszontválaszában arról beszélt, nehéz megérteni, hogy az MSZP miért tesz folyamatosan kísérletet arra, hogy megvédje a 2002 és 2010 közötti kormányzást, mert az védhetetlen. Kiemelte, hogy véleménye szerint az emberek a szocialistákat kidobták az ablakon azzal a korszakkal együtt, ezért tudott a Fidesz–KDNP kétharmados felhatalmazást kapni.

Jókor jött

Hírportálunk ezt követően, a bejelentés lehetséges hatásait kutatva szakértőkhöz, munkavállalói szervezetek vezetőihez fordult, vajon miképp értékelik a régóta várt hírt. A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke egyértelműen pozitívnak értékelte az akciótervet, míg Borsik János az MNO-nak kijelentette: tarthatatlan volt a munkaszerzés szempontjából leginkább veszélyeztetett 25 év alatti és 55 év feletti korcsoport helyzete, így jókor jöhet a bejelentés. Az Autonóm Szakszervetek Szövetségének vezetője nem értett egyet a kabinetnek a korengedményekkel kapcsolatos korábbi lépéseivel, az akciótervet azonban nem utasította el.

Segítheti a munkahelyek megtartását, de a részletszabályok még nem ismertek – vélekedtek kedden az akcióterv kapcsán a téma szakértői. Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő szerint a bejelentett csomag kicsengése pozitív.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!