2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

EP: így kampányolnak a pártok

A Jobbik továbbra is szükségesnek tartja az uniós csatlakozási szerződés módosítását a magyar föld védelmében. Egy másik ellenzéki párt, az LMP a fiatalok foglalkoztatásának javításával kampányol. A Fidesz egyik európai parlamenti képviselője arra emlékeztetett: a munkahelyvédelmi akciótervnek köszönhetően több mint 150 ezer pályakezdő állása maradt meg.

A Jobbik szóvivője szerint a május 1-jén hatályba lépett törvény nem zárja ki a külföldieket a földpiacról. „A Jobbik az Országgyűlésben a csatlakozási szerződés módosítását kezdeményezte azért, hogy a magyar földet magyar kézben tudjuk tartani. Ennek oka egyrészt a megélhetés, másrészt az, hogy a mezőgazdaság és az erre épülő élelmiszeripar rendkívül kedvező adottságai megélhetést biztosíthatna az emberek tömegének. Másrészt Magyarország szuverenitásának szempontjából is kiemelt jelentőségű, hogy a termőföld magyar kézben maradjon” – fogalmazott Duró Dóra szóvivő.

A Fidesz európai parlamenti képviselője emlékeztetett, hogy az új földforgalmi törvényt időben fogadta el a magyar parlament, a zárószavazás tavaly júniusban volt. „Ha ezt elhalasztottuk volna, május 6-án alakul meg az új Országgyűlés, és ki tudja, mikor tudta volna ezt az új jogszabályt megalkotni, akkor ebben az átmeneti időszakban tömegesen lett volna lehetőség a külföldiek tulajdonszerzésére és az elmúlt tizenvalahány évben illegálisan megkötött zsebszerződések legalizálására” – mondta Glattfelder Béla.

A legkisebb ellenzéki párt a fiatalok foglalkoztatásának javításával kampányol. Csiba Katalin, aki a második az LMP európai parlamenti listáján, az európai ifjúsági garanciaprogram bevezetését követeli a kormánytól. „Magyarországon a fiataloknál a munkanélküliség rosszabb, mint az uniós átlag. Minden harmadik huszonöt év alatti fiatal állástalan. Nem vagyunk a legrosszabbak az unióban, lehet még rosszabb, lehetünk még Görögország, ahol minden második fiatalnak nincsen munkahelye, nem szeretnénk ezt elérni. Most azonnali intézkedésekre van szükség” – vélekedett a EP-képviselőjelölt.

A munkahelyvédelmi akciótervben 160 ezer, a munkahely-garancia programban pedig 16 ezer pályakezdő elhelyezkedését segítette a kormány – mondta a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőjelöltje. „Abból nem lesznek új munkahelyek, ha a baloldali politikusok feltett kézzel mennek ki Brüsszelbe és az Európai Parlamentbe, és igazodási pontként tekintenek minden brüsszeli javaslatra vagy akár a bankárok és multik javaslataira. Abból sem lesznek új munkahelyek, ha a baloldal Magyarországot fúrja az uniós intézményekben. A másik veszély a Jobbik hozzáállása, amely többször az unióból való kilépést javasolta. Ez beláthatatlan következményekkel járna. Tegyük egyértelművé, ha kilépnénk, az munkahelyek százezreinek elvesztésével járna” – szögezte le Dömötör Csaba.

A fideszes politikus hozzátette: 2020-ig Magyarország az uniós források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítja majd.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!