2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Enyhítették a prostituáltakat futtató házaspár ítéletét

Enyhítette a Pécsi Törvényszék annak a házaspárnak a büntetését, akik prostituáltakat futtattak Nyugat-Európában. A másodfokú bíróság szerint nem bizonyítható, hogy társaikkal együtt bűnszervezetet alkottak.

A vád szerint a pécsi házaspár 2007 és 2012 között prostituáltakat futtatott Belgiumban, Hollandiában és Ausztriában. Itthon hirdetésekben keresték a nőket, kiutaztatták őket, szállodai szobát béreltek nekik, keresetüket pedig elvették. Társaik a kerítésben és a kiutaztatásban segédkeztek. Az ügyészség 32 rendbeli, bűnszervezetben elkövetett kerítés miatt emelt vádat, az elsőfokú bíróság 28 esetben mondta ki a házaspárt bűnösnek. Az ügyész az elsőfokú ítélet hatályon helyezését indítványozta, amit a Pécsi Törvényszék elutasított. „Az elsőfokú bíróság nem is adta indokát, miért éppen ezek a cselekmények nem bírnak jelentőséggel a felelősségre vonás szempontjából, hát ez nem egy technikai megoldás arra, amikor elérhetetlenek a tanúk, főképp akkor, amikor a jogi feltételek is adottak a vallomásuknak a bizonyítás anyagává tételéhez” – mondta Kovács Ákos, a Baranya Megyei Főügyészség ügyésze.

A másodfokú bíróság nem találta bizonyítottnak, hogy a vádlottak bűnszervezetet alkottak. A büntető törvénykönyv szerint bűnszervezetről akkor lehet beszélni, ha legalább három ember összehangoltan, szervezetten követ el bűncselekményt. „Mivel ez most már nem áll fenn, így nyilvánvalóan, legalábbis az első, másod- és harmadrendű vádlottaknál, az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetés valamennyiüknél eltúlzott” – mondta Kiss László, a Pécsi Törvényszék tanácsvezető bírója.


A házaspár első fokon négy év hat hónap, illetve három év három hónap fegyházat kapott, amit a Pécsi Törvényszék 3 év négy hónap, illetve 2 év négy hónap börtönre enyhített. A harmadrendű vádlott felfüggesztett szabadságvesztést kapott, a többiek pedig különböző összegű pénzbüntetést.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!