2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

Elvették a gyerekeket, bár okot nem találtak

Több mint egy éve tart annak a családnak a kálváriája, akitől az osztrák gyámügy vette el két kisebb gyereküket. A családot azzal gyanúsították, hogy bántalmazzák a fiúkat. Csakhogy ezt semmilyen vizsgálat nem igazolta, a gyerekeket azonban nem kapták vissza. Egyikük csak az öngyilkossági kísérlete után mehetett vissza családjához, a másik kisfiú azonban megszökött.

  • Elvették a gyerekeket, bár okot nem találtak

Igazán nagyszerű érzés lenne, ha a magyar sajtó illetve média is érdemben tudna tájékoztatni egy külföldön élő magyar kisfiú embert gyalázó helyzetéről! Tisztelettel kérem, hogy vegye fel velünk a kapcsolatot, én szívesen visszahívom Önt– jelent meg a Facebookon november 5-én egy kétségbeesett poszt Kelemen Istvántól. A Hír TV stúdiójában szerda este járt az édesapa, aki most a magyar állam segítségét kéri.

Az édesapa korábban a Facebookon ismertette az ügy részleteit. 2017 május 31-én két kiskorú gyermekünket minden előzetes értesítés, megbeszélés nélkül az iskolájukból elvitte a Jugendamt (magyar megfelelője valószínűleg a gyámhatóság).Tették ezt hasonlóan, mint a Norvég Barnevernet a Bodnariu családdal 2016 áprilisában, amit a világ közvéleménye közönséges gyermekrablásként titulált– írta. A Magyarország élőben műsorában a Hír TV nézői részletesen is megismerkedhettek a hátborzongató eset részleteivel.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!