2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Belföld

Elveszhetnek a magyar innovációk

Nem is tudatosul a legtöbb magyar kis- és középvállalkozásban, ha kutatás-fejlesztési, innovációs munkát végeznek, az még kevésbé, hogy ez szellemi tulajdon, ezért hatalmas piaci értéket is képviselhet. Márpedig ha a tulajdonos nem lép időben, a levédetlen szellemi tulajdonból gyakran más gazdagszik meg - hívta fel a figyelmet Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjúban.

  • Elveszhetnek a magyar innovációk

A lap pénteki számában elmondta: elsődleges szempont, hogy a Magyarországon született tudást támogassák úgy, hogy gazdaságélénkítő szerepet tölthessen be. Ehhez szolgáltató hivatalként kell fellépniük, mégpedig a lehető legnagyobb mértékben digitális megoldásokkal támogatva a hatósági munkát. Segíteniük kell a kutatással, fejlesztéssel és innovációval foglalkozókat a gyártás és a hasznosítás, a kereskedelem területén is.

Pomázi Gyula jelezte a szellemi tulajdon rendkívüli versenyelőnyt jelent, mert óriási érték. Akik nem védetik le, egyértelműen versenyhátrányba kerülnek, más ellopja, és meggazdagszik belőle.

Kifejtette, hogy a világjárvány nyomán a kutatás-fejlesztés-innováció területén érezhető átalakulás, több az orvosi műszerre és az azokhoz kapcsolódó anyag- és gyártástechnológiákra, a gyógyszerekre és terápiákra, a vakcinát érintő eljárásokra és a védőfelszerelésekre vonatkozó szabadalmi beadvány. A tőkepiac is elmozdult e területek felé, elképesztő mennyiségű forrást rendeztek át az elmúlt pár hónapban ezekre a projektekre.

A hivatal vezetője elmondta: természetes igény, hogy egy innovatív, magyar fejlesztésű lélegeztetőgépet már holnaptól használni lehessen. A párhuzamosan futó eljárások biztosítják, hogy már a prototípus létrejötte után el lehet kezdeni gondolkodni a nagy szériás gyártás mikéntjén, illetve azon, hogyan juthatnak el a berendezések a lehető leggyorsabban a kórházakba. Eközben pedig a hatóság dolgozik a szabadalmi és az oltalmi jogokon, de ez nem hátráltatja a gyártás és a használatbavétel lehetőségét. A feltaláló is biztonságban érezheti magát, mert a szabadalmazási folyamat indulásával egy időben máris létrejön a jogi védelme.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

Az autója elé állt, kukákat borogatott az autó elé, beült a kocsi hátsó ülésére, amivel el akart hajtani, elvette a táskáját és bezárta egy szobába - ilyen részleteket mesélt volt férjéről Varga Judit Hajdú Péternek. A Frizbi különkiadása szerda este került fel a youtuba-ra, csütörtök este 21 órától pedig a HírTV nézői is megtekinthetik. 
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!