2021. április 22.,
csütörtök, Csilla, Noémi napja

Először születik ítélet a bíróságon az Iszlám Állammal kapcsolatban

AZ ISIS HÓHÉRÁNAK MONDOTT HASSZÁN FARHUD CSAK ÉLETFOGYTIGLANIT KAPHAT, HA BŰNÖS

Magyar Nemzet

2020. október 28., szerda 07:25

December 3-án ítéletet hirdet Mikó Gergely bíró a vád szerint az Iszlám Állam egyik kivégzőosztagát vezető Hasszán Farhud ügyében. Farhud egy videó és tanúk szerint személyesen vágta le a fejét legalább egy áldozatnak a szíriai Homsznál még 2015-ben. Ha elítélik, csak tényleges életfogytiglant kaphat.

A magyar kriminalisztikában kétszeresen is egyedülálló per végére kerülhet pont december 3-án a Fővárosi Törvényszéken, ahol első fokon kihirdeti majd ítéletét Mikó Gergely bíró a terrorizmussal és gyilkosságokkal, kegyetlenkedéssel vádolt, idén 27 éves Hasszán Farhud perében. Magyar bíróságon először születik ítélet az Iszlám Állam vérengzésével kapcsolatban. Ugyancsak először fordul elő, amit a bíró a keddi tárgyalás végén kihirdetett, hogy a perbeszédeket írásban kell benyújtani az ítélkező tanácsnak, és nem személyesen fogják elmondani. Mindez a pandémia miatti óvintézkedések következménye.

Az ügyész a vádat november 13-ig küldi meg a bírónak és a védelemnek, a védelem pedig november 30-ig nyújtja be – ugyancsak írásban – a perbeszédét.

A keddi tárgyaláson egyébként Mikó Gergely ismertette a török hatóságok átiratát, miszerint Törökországban 2017-ben regisztrálták menekültként a szír Hasszán Farhudot. Ez az átirat döntő lehet a per kimenetelében. Hasszán Farhud és védője ugyanis azzal védekezik, hogy a terhére rótt szíriai kivégzések és lefejezések idején, 2015-ben ő és családja már egy török menekülttáborban voltak, ahol ideiglenes iratot is kaptak a török hatóságoktól. Farhud Görögországban élő feleségét kihallgatták a görög ügyészek Athénban, az asszony bemutatta a Törökországban a nevére és Farhud nevére kiállított oltalmazotti igazolványt, ám az nem szerepel az iraton, hogy azt mikor állították ki. A törvényszék a dátum megállapítását kérte a török hatóságoktól. Erre a jogsegélyre érkezett meg a védelem számára kínos válasz.

 
Terrorcselekménnyel, emberöléssel és emberiesség elleni bűntettel is vádolják Fotó: Mirkó István
 

 

Emlékezetes, hogy korábban a vád képviselője, Urbányi András nyomozó ügyész azt mondta a védekezésre, hogy lehetett ugyan a vádlott 2014-ben, illetve 2015-ben is Törökországban, de ez nem zárja ki, hogy 2015. május 13–15. között ő rendezte a vérengzést Szíriában. – A határon úgy lehetett átjárni, mint itt a Nagykörút egyik oldaláról a másikra – fogalmazott az ügyész.

A vádirat szerint Hasszán Farhud 2015. május elején – a műkincsekben gazdag Palmüra elfoglalása céljából – a hadászatilag fontos szíriai Homsz tartomány egyik városának, al-Shokninak a bevételét kapta feladatul. A támadáshoz tartozott az is, hogy a város lakosságából a céljaikkal nem azonosuló személyeket a vádlott összeírja, róluk egy halállistát készítsen. A listát az Iszlám Állam felsőbb vezetése hagyta jóvá, annak végrehajtása Hasszán Farhudnak és fegyveres osztagának a feladata volt. A helyi lakosság elleni módszeres és átfogó támadás részeként a vádlott 2015. május 13. és 15. között több bűncselekményt hajtott végre. Al-Shokni város főterén egy társával közösen a település vallási vezetőjét, az imámot lefejezte, amiről egy ismeretlen társuk felvételeket készített, amelyeket később nyilvánosságra hozott.

Farhudot a Fővárosi Nyomozó Ügyészség emberölés bűntettével, bűnszervezetben megvalósított terrorcselekmény elkövetésével és emberiesség elleni bűntettel vádolja, bizonyítottság esetén ezekért akár tényleges életfogytiglani fegyház is kiszabható. Kelen László azt mondta a Magyar Nemzetnek: ha elítélik Farhudot, csak tényleges életfogytiglanit kaphat, amit azonnal megfellebbez, ugyanis a bíróság egyetlen bizonyítási indítványukat sem fogadta el. Az ügyvéd állítja: négy hiteles tanút is felsorakoztattak, akik bizonyítani tudják: Farhud a vérengzés idején Törökországban volt.

Magyar Nemzet