2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Vezércikk 04:00

Belföld

Elmondták a vállalkozók, miért fogadták el a jelentős minimálbér-emelést

Az óvatos keresletélénkítésre törekvő gazdaságpolitikának bizalmat kellett szavaznunk – ezzel indokolta a minimálbér-megállapodás aláírását a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára, aki a VG.hu-nak azt mondta, szociális szempontokat is figyelembe vettek a döntésnél.

  • Elmondták a vállalkozók, miért fogadták el a jelentős minimálbér-emelést

Hogyan értékeli a minimálbér-megállapodást?

Pozitívan értékelem, főleg azért, mert ilyen korán, november közepén sikerült megegyezni. A munkaadói oldal egységes volt a 15 és 10 százalékos emelésben, emellett azt is elfogadtuk, hogy mindez már december 1-jén megtörténjen. A döntés hátteréről annyit érdemes tudni, hogy megvártuk a harmadik negyedéves GDP-adatot, amely meglehetősen kettős volt: egyrészt biztató, hogy véget ért a recesszió, másrészről éves alapon még mindig csökkent a kibocsátás, és ez azt vetíti előre, hogy egész évben recesszióban lesz a gazdaság. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy idén a kkv-szektor is recesszióban lesz. Egy ilyen helyzetből kellett nekünk 10 és 15 százalékos emelést elfogadunk.

Miért mentek bele ebbe a megállapodásba végül?

Elárulhatom, nagy vita előzte meg a tagok körében, hogy előrehoztuk a megállapodást decemberre, emiatt nem is szeretnénk, hogy ez gyakorlatként menjen át köztudatba. Két okból fogadtuk el végül: az egyik, hogy a kormányzat jó előre meghosszabbította a Széchenyi-kártya fedezetét. A mostani kamatválságban nem tudnak felvenni piaci alapú hitelt a kkv-k, a Széchenyi-kártya program pedig egy mentőöv, amely biztosítja a hitelezést a kedvező 5 százalékos kamatozás mellett. Másrészről a kormányzat az energiahatékonyság terén is tett erőfeszítéseket, ez volt a legérzékenyebb kérdés az elmúlt egy évben.

Ez két olyan elem volt, amely miatt az óvatos keresletélénkítésre törekvő gazdaságpolitikának bizalmat kellett szavaznunk.

Miért tartották fontosnak az emelés mértékét?

Szociális szempontból gondoltuk ezt fontosnak, szükségesnek láttuk ugyanis, hogy fennmaradjon a munkavállalók életszínvonala. Hangsúlyozom, ez szolidaritást is kifejez a munkavállalói oldal iránt. Mi azt szeretnénk, hogy az átlagbérek emelésének tekintetében az igazodási pont a várható 2023-as éves infláció legyen. A bérajánlás is azt tartalmazza, hogy minden vállalkozás a teherbíró képessége függvényében törekedjen arra, hogy a várható 2024-es inflációhoz képest valósuljon meg a reálbér-emelkedés. 

A teljes cikket a VG.hu-n olvashatják. 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!