Dobrev Klára után most Donáth Anna is elkezdett egyfajta országjárást aminek állomása ezen a hétvégén Zala vármegye volt. Az EP képviselő azért érkezett Tófejére, hogy a Zalakerámia Zrt. elbocsájtott munkatársaival beszélgessen. A látogatásra mi is kíváncsiak voltunk, de a szervezők nem engedtek be minket.
A sajtóban megjelent hírek szerint a Zalakerámia Zrt. azért szüntette be magyarországi gyártását és bocsátotta el dolgozói 90%-át május végén, mert a kiegészítő bányajáradék aránytalan terhet jelent a Lassellsberger-cégcsoportnak.
A kiegészítő bányajáradék fizetési kötelezettséget a Kormány 2023. február végén terjesztette ki az égetett agyag termékeket gyártó cégekre. A rendelet alapján a Zalakerámia Zrt-én kívül még 2 vállalkozás fizet jelenleg kiegészítő bányajáradék ebben a szegmensben. 2023. április 30-ig összesen 594 millió forintot fizettek ezek a cégek, közülük a Zalakerámia Zrt. a legtöbbet, 309 millió forintot.
Az osztrák tulajdonos 2005-ben vásárolta meg ezt a gyárat, és azóta érdemi beruházás itt nem valósult meg. Az, hogy őneki mi volt ezzel a célja, a mostani kormányintézkedést ürügyként használta-e fel, nem tudom, viszont az igaz, hogy már a tavalyi évben is volt egy hosszabb leállás, nemcsak felújítás, hanem hosszabb felállás, leállás után egy újraindítás, amikor az egyik üzemet a három termelőüzemből az egyik üzemet már megállította – mondta Horváth Zoltán, Tófej polgármestere.
Anna kérte, hogy a Zalakerámia ügyében találkozhasson a lakókkal, erre természetesen lehetőséget biztosítottunk neki. Zalakerámia ügye is szóba került és egyéb dolgokról is folyamatosan szólt a beszélgetést. Én úgy vettem észre, hogy egy kicsit, kicsit az alakerámiától eltérően is mentek a kérdések és a válaszok
– mondta a polgármester, aki hozzátette: az elbocsájtott dolgozók találnak munkát a térségben.