Az elsőrendű vádlott, P .Attila azzal csalta magához az ismerős házaspárt, hogy visszaadja nekik a tőlük kapott 6,5 millió forintos kölcsönt. A férjet a másodrendű vádlott lőtte le, de elmondása szerint erre P. Attila kényszerítette. A nőt ezután hárman verték agyon fémcsövekkel, majd elásták őket az erdőben. P. Attila később szeretője férjét is hasonló módon ölte meg és temette el ugyanott. A másod-, harmad- és negyedrendű vádlott beismerő vallomást tett, állításuk szerint a házaspár meggyilkolását az elsőrendű vádlott tervelte ki.
A másod-, harmad-, negyedrendű vádlott ügyvédjei perbeszédükben rámutattak az egymástól függetlenül tett, de egybehangzó tényfeltáró vallomásokra, amelyekben a vádlottak saját bűnösségüket is elismerték.
„A kényszerrel párosuló fenyegetett helyzetet védencem javára mint enyhítő körülményt értékelje” – mondta a negyedrendű vádlott ügyvédje. Az utolsó szó jogán csak a negyedrendű vádlott kért bocsánatot az áldozatok hozzátartozóitól.
A bírói tanács a negyedrendű vádlottat, aki részt vett a nő megverésében 15 év, a harmadrendű vádlottat, aki segített a holttesteket eltemetni, 12 év, a másodrendű vádlottat pedig 17 év börtönbüntetésre ítélte. Az elsőrendű vádlott tényleges életfogytiglant kapott.
„Hogyha valaki a létező legnagyobb bűnt követi el, a hármas emberélet kioltását, melyhez az előre kiterveltség, a nyereségvágy és a különös kegyetlenség is társul, akkor a legsúlyosabb büntetésnek lehet csak helye” – vélekedett Piegel Zsolt, a Kecskeméti Törvényszék tanácsvezető bírója.
A védők enyhítésért fellebbeztek, így az ítélet nem jogerős.
