2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Belföld

Elérhetők a lakástámogatási tájékoztatók a Pénzügyminisztérium honlapján

Már elérhető a Pénzügyminisztérium honlapján a lakáscélú állami támogatásokról szóló összes tájékoztató, amelyek a családvédelmi akcióterv keretében júliusban életbe lépett legújabb, kedvező változásokat is tartalmazzák - közölte a PM kedden az MTI-vel.

  • Elérhetők a lakástámogatási tájékoztatók a Pénzügyminisztérium honlapján

A legalább háromgyermekes családok akár 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a vásárlással egybekötött bővítés, illetve korszerűsítés esetén. Meglévő lakás bővítésekor, illetve korszerűsítésekor is jár a kedvezmény, amelynek összege éppúgy, mint a vásárlásnál, a gyermekek számától függ. Egygyermekes családoknak 300 ezer forint, kétgyermekeseknek 1,3 millió forint, a legalább három gyermeket nevelőknek 5 millió forint támogatás jár.

Számos könnyítést hoztak a júliusi változások: bővült az új lakás fogalma, a szakértői vélemény alapján felhasználható a már meglévő építményalap is.

A beruházótól vásárolt építés alatt lévő új lakás esetében igényelt kamattámogatott kölcsön teljes összege a használatbavételi engedély előtt is folyósítható. Ebben az esetben a kamattámogatási időszak csak a használatbavételi engedély bemutatását követően kezdődik.

Korábbi gyermekvállalás nem teljesítése esetén is köthető újabb gyermekvállalást tartalmazó támogatási szerződés, ennek egyetlen feltétele van: a támogatott két szülő egyike más személy kell, hogy legyen, mint a korábbi támogatási szerződésben szereplő két fél - tették hozzá.

Kiemelték, hogy nemcsak a 35 millió forintos vételár korlát szűnt meg a használt lakások vásárlásakor, hanem a támogatás igénylését megelőző öt éven belüli értékesített lakóingatlanból származó bevételre vonatkozó visszaforgatási kötelezettség is a használt lakás vásárlásához és meglévő lakás bővítéséhez igényelt támogatások esetén.

A lakástámogatással érintett ingatlan székhelyként történő bejelentési szabályai is megtalálhatóak a tárca honlapján, az Otthonteremtés fül alatt.

Amennyiben a csok-ot igénylő az érintett ingatlant később egyéni vállalkozása, vagy a többségi tulajdonában álló gazdasági társaság székhelyeként be kívánja jegyeztetni, akkor az erről szóló nyilatkozatát a csok igénylése során - a támogatási kérelemben - teheti meg, ennek következményeként a csok csekély összegű támogatássá minősül. A korábban igénybe vett támogatás esetén is érvényesülhet a kedvező szabályozás, amennyiben december 31-ig a székhely bejelentésére vonatkozó nyilatkozatot a támogatott személy megteszi a hitelintézet felé - írta a PM.

MTI 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!