2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:00

Belföld

Egy plébániához került az átmeneti vakságban szenvedő idős asszony lakása

Egy idős asszony fogyatékosságát kihasználva juthatott nagy értékű ingatlanhoz egy budapesti plébánia – legalábbis ezt állította Panaszkönyv című műsorunknak az ügy károsultja.

  • Egy plébániához került az átmeneti vakságban szenvedő idős asszony lakása

A nő azt mondja szemgyulladása volt, így semmit nem látott, amikor aláíratták vele azt a szerződést, amiben az egyháznak adományozta a lakását. Állítása szerint a dokumentumban nem az szerepelt, mint amiről szóban megegyeztek. A plébános tagad: szerinte az asszony a lakásmaffia áldozata.

„Ez a szoba, ahol tartózkodom, leginkább itt alszom” – Tóth Jánosné, Mária mutatja kedvenc szobáját a lakásban. A 87 éves asszony 2014-ben döntött úgy, hogy - mivel saját családja nincsen - jótékony célból két szervezetre hagyná a lakását a halála után.

„Senkim sincs, aki engem eltartson, vagy ápoljon, vagy bármi. Ami marad, miután nem látok a Mária Rádióra, aki elviszi a nem látókhoz is lényegében az egyházat, részben pedig, mint 40 évig pedagóguskodó ember a Máltai Szeretetszolgálaton keresztül a Kárpátaljai gyerekeknek szeretném juttatni” – mondta Tóth Jánosné. 

Egy ismerőse ajánlotta neki a Herminamezői Szentlélek Plébániát, mondván: ők felkarolják majd és elintéznek mindent az ingatlannal kapcsolatban. Az asszony meg is egyezett a helyi plébánossal és egy ügyvéddel, hogy a templomnak ajándékozza a lakást, amiért cserébe- az asszony elmondása szerint- élete végégig tartó gondozást ígértek. Az asszony akkoriban egy szemgyulladás miatt átmeneti vakságban szenvedett, de a plébánia képviselőjének unszolására aláírta az elé rakott szerződést.

„Szó szoros értelmében presszionált, ami alatt a szó eredeti értelmét értem, hogy lelki kényszerrel elmondta, hogy én az egyházban kételkedem – nyilatkozta az asszony. – Ő teológiát végzett, ilyen, olyan, hát hogy nem gondolom, hogy más van benne, mint amiről szó volt? Vagy én gondoltam, vagy én akartam. Még én szégyelltem magamat, hogy ennyire pofátlanul szégyenkezem. És minden további nélkül ahova oda tette az ujját, aláírtam.”

Később, amikor jobban lett és el tudta olvasni a dokumentumot, akkor vált világossá számára, hogy a szerződésből egy az egyben kimaradt, hogy a lakásért cserébe mi jár. Ügyvédet fogadott és beperelte a plébániát.

„A hölgy arra gondolt, hogy valamilyen ellenszolgáltatást kap majd az ő nagy értékű ingatlanáért, és amikor elolvasta a szerződést, akkor szembesült vele, hogy kimaradt az ellenszolgáltatás” – mondta Dávid Iván ügyvéd. 

A másik szerződő fél, a Herminamezői Szentlélek Plébánia vezetője szerint ők szabályosan jártak el.

„Meglehetősen komolyan belegázol a becsületünkbe, amikor azt állítja, hogy mi csaptuk be őt, holott mi érezzük úgy, hogy becsapott minket. Ő volt az, aki egy váratlan és meglehetősen kellemetlen pillanatban magához sürgetett bennünket, hogy fogadjuk el ajándékozási szerződéssel ezt, mert úgy érzi, hogy egy lakásmaffia ül a nyakán, aki ki akarja őt forgatni minden vagyonából és nem érzi biztonságban a lakását” – nyilatkozta Pajor András, a Herminamezői Szentlélek Plébánia vezető plébánosa. 

A plébános úgy emlékszik, hogy még ők figyelmeztették az asszonyt, hogy ne is kössenek szerződést, inkább írjon végrendeletet. Felajánlották, hogy szívesen gondozzák, ezt azonban Mária nem igényelte.

„Meggyőződtünk róla, hogy végig tudja olvasni a szerződést. Végigolvasta. Nappali fénynél ment az ügyvéd, ahogyan Ő kérte. Nagyobb betűtípussal nyomtatta, ahogyan ő kérte, hogy el is tudja olvasni” – mondta a plébános.

Azt megbecsülni sem lehet, meddig húzódik majd a per, mert évekre visszamenőleg még az igazságügyi orvos szakértők sem tudják megmondani: Mária láthatta-e, hogy mit ír alá vagy sem. És bár az asszonynak a saját orvosától van igazolása átmeneti vakságáról, azt a bíróság – esetleges elfogultság miatt - nem fogadhatja el szakértői véleményként.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Büszke lehet Európai Parlamenti munkájára a magyar baloldal?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!