2022. 12. 08. Csütörtök Mária napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Hazahúzó 01:00

Belföld

Egy évig Tatár-Kis Péter vezeti a Fővárosi Törvényszéket

Egy év határozott időre Tatár-Kis Pétert bízta meg a Fővárosi Törvényszék (FT) elnöki feladatainak ellátásával az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke - írta keddi számában a Magyar Nemzet a birosag.hu honlapon megjelent közleményre hivatkozva.

  • Egy évig Tatár-Kis Péter vezeti a Fővárosi Törvényszéket

Handó Tünde azt követően döntött a június 17-i megbízásról, hogy a törvényszéki elnöki álláshelyre kiírt - harmadik - pályázatot is eredménytelennek nyilvánította június 11-én.

A közlemény szerint Tatár-Kis Péter 1996 óta dolgozik a bírósági szervezetben. 2000-ben kapott bírói kinevezést a Balassagyarmati Városi Bíróságra, amelynek 2008 és 2012 között elnökhelyettese is volt. 2012-től a Balassagyarmati Törvényszéken ítélkezett, 2015-ben került az OBH-ba, ahol a Bírósági Főosztályt vezette. 2016-ban tért vissza a Balassagyarmati Törvényszékre, melynek 2018. novemberétől megbízott elnöke volt.

A lap emlékeztet, hogy tavaly év eleje óta nincs hat évre megbízott elnöke a Fővárosi Törvényszéknek (FT). Tavaly május végétől Polgárné Vida Judit vezette ugyancsak egyéves határozott időre szóló megbízatással az FT-t.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!