2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 10:55

Belföld

Ébresztő-óra: csak minden harmadik gyerek tudja

Magyarországon csak minden harmadik gyerek tudja, hogy milyen jogai vannak – derült ki az UNICEF Magyar Bizottságának felméréséből.

A megkérdezett diákok egyharmadát már zaklatták az interneten, de közülük csak minden tizedik kért valakitől segítséget. Az UNICEF Magyar Bizottsága és a Telenor ezért folytatja Ébresztő-óra nevű programját – jelentették be a gyermeki jogok világnapján.

A felmérésből az is kiderült, hogy a gyermekek 96 százalékának van mobiltelefonja, és 88 százalékuk felhasználóként jelen van valamelyik közösségi oldalon. Az ENSZ gyermekjogi egyezményét negyedszázada írták alá a tagállamok, a jubileum alkalmából az elmúlt 25 év eredményét is értékelték.

„Siker például az, hogy a világban közel felére csökkent a gyerekhalandóság száma. Siker például az, hogy 25 százalékkal több gyerek jár ma iskolába, mint huszonöt évvel ezelőtt, és siker talán az is, hogy több mint kétmilliárd gyermek számára az elmúlt huszonöt évben biztosítani tudtuk a tiszta ivóvizet, amely az egyik alapja az egészséges fejlődésnek” – nyilatkozta Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság igazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja + videó

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja + videó

„Valakitől kaptunk egy adatvédelmitájékoztató-mintát, és azt kitettük. Ennyi történt. Nem akartunk érte külön fizetni” - ezt maga Magyar Péter nyilatkozta a Magyar Nemzet riporterének. Az ügyben most megszólalt Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke is.
Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Éjféltől lehetett kirakni az önkormányzati választások kampányplakátjait. Józsefvárosban csupán néhány óra kellett ahhoz, hogy valaki megrongálja, letépje Sára Botondnak, a Fidesz–KDNP jelöltjének a plakátjait. Volt olyan oszlop is, ahol a kormánypárti jelölt hirdetőtáblája helyére Pikó András jelenlegi baloldali polgármesteré került.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!