2020. augusztus 13.,
csütörtök, Ipoly napja

Drákói szigor szükséges a köznyugalom és közbizalom megzavaróival szemben

2020. március 18., szerda 13:33

Elengedhetetlennek tartom a magyar hatóságoknak a lehető leghatározottabb fellépését a visszaélésszerű, szándékos és a köznyugalom, illetve a közrend megzavarására alkalmas cselekményekkel szemben - olvasható Ifj. Lomnici Zoltánnak, a Századvég jogi szakértőjének írásában, amit az Origónak küldött. Szerinte itt már nem csupán morálisan kétségbevonható klikkvadászatról, politikai haszonszerzésről van szó, hanem az inkriminált megnyilvánulások alkalmasak lehetnek arra is, hogy fokozzák a pánikot, és csökkentsék a magyar emberek életének megóvására irányuló védekező intézkedések hatékonyságát.

I. Társadalmi erő a kormány mögött – a rémhírterjesztőket szankcionálni kell

A Századvég Alapítvány friss közvélemény-kutatásaiból kiderült, hogy amellett, hogy a koronavírus-járvány kapcsán társadalmi konszenzus alakult ki a kormány rendkívüli intézkedései mögött, egyúttal kimutathatóan nőtt az aggodalom a magyar lakosság körében a járvány terjedése kapcsán: ennek alapján a megkérdezettek közel háromnegyede (74 százaléka) aggasztónak ítéli a koronavírus terjedését. Sajnálatos módon már megvan a fertőzés első elhunyt magyar áldozata is.

Egy ilyen helyzetben a végrehajtó hatalom intézkedéseinek támogatása nem csupán a közrend, hanem az emberi életek megóvása érdekében is szükséges.

Nem véletlenül szankcionálja e körben a Büntető Törvénykönyv a felelőtlen, vétkes, a köznyugalom megzavarására alkalmas szóbeli és tettleg megvalósuló cselekményeket.

Azt tapasztalhatjuk azonban, hogy egyes online médiumok, politikai pártok, és az előbbiekkel szorosan együttműködő, külföldről finanszírozott NGO-k az elmúlt napokban tudatos hangulatkeltéssel, a veszélyhelyzet szükségszerű bevezetése ellen hergelve a közvéleményt, a problémák túlzott felnagyításával, vagy éppen a hatósági intézkedések okszerűtlen kritikájával, a szabályszegőkre vonatkozó jogkövetkezmények bagatellizálásával hívták fel magukra a figyelmet.

Álláspontunk szerint e körben említhető az egyik közismert online híroldal írása, amely a gyermekükkel otthonmaradó szülők tömeges elbocsátását vetíti előre. A portál a Kirúghatják azt a szülőt, aki hétfőn az iskolabezárás miatt nem megy be dolgozni? című írásában azt fejtegeti, hogy az általuk megkérdezett szakértő szerint előfordulhat, hogy az iskola annak ellenére nem szervezi meg az ügyeletet, hogy azt egyes szülők kérvényezték. Ez esetben az sem egyértelmű – folytatódik a cikk – hogy a munkavállaló megtagadhatja-e jogszerűen a munkavégzést.

Itt érdemes rögzíteni:

A járvány, illetve az amiatt hozott kormányzati intézkedések valószínűsíthetően nem állnak meg a munkaügyi bíróság előtt elbocsátási indokként. Ami a személyes megbetegedést illeti, a járványügyi okból fennálló keresőképtelenség jogszerű távollétet jelent, és a járványügyi intézkedés idejére táppénz jár – ha ennek egyéb törvényi feltételei fennállnak –, miután a munkavállaló ilyen esetben jogosan marad távol a munkahelyétől.

Sem a járvány, sem a rendelkezések nem mentenek fel senkit a törvények, szabályok betartása alól – sem a morális felelősség alól. Egyetlen munkáltató sem követhet el semmilyen jogsértést a rendkívüli helyzetre hivatkozva. Az oktatási intézményeknek ennek megfelelően végre kell hajtaniuk a kormány utasításait.

De a fenti körbe sorolhatjuk az Amnesty International nyilatkozatát is, amely szerint „a kormánytöbbség reflexszerűen nyúl a különleges jogrendhez, ha az állami kontrollt akarja erősíteni, és nem törődik azzal, hogy ez mennyiben korlátozza az emberek szabadságát".

Ez a kijelentés alkalmas lehet arra, hogy a veszélyhelyzet kihirdetése megalapozottságába vetett közbizalmat megingassa, amely sikeressége esetén beláthatatlan következményeket generálhatna.

A különleges jogrend bevezetésének napján az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az új típusú humán koronavírus okozta COVID-19 vírusfertőzést pandémiának, azaz világjárványnak minősítette. Ennek tényét a maga súlyán kezelve vezetett be a magyar kormány ebben a veszélyhelyzetben – a katasztrófa elhárításához szükséges mértékben és területen – rendeleti úton rendkívüli intézkedéseket, az elmúlt napokban egyes jogszabályok alkalmazását felfüggesztette, és a törvényi rendelkezésektől eltérő döntéseket hozott meg.

A meghozott intézkedések kapcsán azonban fontos leszögeznünk: az emberek alapvető jogai (például élethez való jog, kínzás, kegyetlen, embertelen bánásmód tilalma, ártatlanság vélelme és eljárási vonatkozásai) nem sérültek, amiként az állami önkény, hatalomkoncentráció megakadályozásának eszközei (például Alkotmánybíróság és más intézmények) is tovább működnek.

Az Amnesty International állításával ellentétben: éppen az emberek szabadságának szükséges korlátozása jelentheti csak adott esetben az egyénnel és a társadalommal mint egésszel való törődést.

A Századvég Alapítvány az említettek okán

Elengedhetetlennek tartja a magyar hatóságoknak a lehető leghatározottabb fellépését a visszaélésszerű, szándékos és a köznyugalom, illetve a közrend megzavarására alkalmas cselekményekkel szemben.

Nézetünk szerint az említett közéleti szereplők oldaláról itt már nem csupán morálisan kétségbevonható klikkvadászatról, politikai haszonszerzésről van szó, hanem az inkriminált megnyilvánulások alkalmasak lehetnek arra is, hogy fokozzák a pánikot, és csökkentsék a magyar emberek életének megóvására irányuló védekező intézkedések hatékonyságát.

II. Az EU-döntéshozók lassú reagálása – támadó veszélyeknek való kitettségünk

A szuverén magyar állam belső szigora és határozott fellépése, saját autoritása megőrzésének szükségessége (interior szempont) mellett röviden szólni kell az külső, elsősorban az EU-s intézményi környezet hatékonyságáról (exteriority) is.

Az Európai Bizottság erősen megkésve, március 16-án harminc napos beutazási korlátozás elrendelését javasolta az Európai Unió tagországainak a koronavírus terjedésének lassítására. Eszerint egy hónapig kizárólag azok léphetnének be harmadik országokból az EU területére, akiknek az esetében ez elengedhetetlen. Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke erről már tájékoztatta a G7-országok vezetőit. Az intézkedés alól kivételt képeznének a szakképzett egészségügyi dolgozók, a diplomaták, az áruszállítók, a szomszédos országokból ingázók, az EU-állampolgárok családtagjai, továbbá a hosszú távú tartózkodási engedéllyel rendelkezők.

Az EU vezetőinek lassú reagálása is rámutat a határbiztonsággal, az integrációs közösség biztonságával kapcsolatos cselekvőképtelenség régi-új parantézisére.

Ugyanis az Európai Unióról szóló Szerződés (EUSZ) 3. cikkének (2) bekezdése felszólít a külső határok ellenőrzésére vonatkozó megfelelő intézkedésekre, és az Unió saját külső határainak ellenőrzése tekintetében már korábban közös normákat állapított meg. Máig írott malaszt maradt az a célkitűzés, hogy egy belső, határellenőrzések nélküli egységes terület – a schengeni térség, immár a személyek határokon átnyúló mozgását szabályozó uniós kódexről szóló 2016/399 rendelettel kiegészítve – csakis a külső határok igazgatására vonatkozó közös és határozott védelmi politika kialakításával lehetséges.

Elszánt és erős határvédelem nélkül nincs Európai Unió; ez jelenleg Brüsszel részéről megosztott hatáskörként kezelt, és a schengeni külső határokon fellépő tagországokat hol szankcionálják (lásd például Magyarország esetében), hol viszont pártolják, sőt financiálisan is támogatják (mint utóbb Görögországnál).

Maradt az EU-védjegynek számító bizonytalankodó és ambivalens hozzáállás a döntéshozók részéről: a külső határok védelmére a Frontex-egységek bevetését elvileg az adott tagállam is kérheti, maga a Frontex pedig javaslatokat tehet. Így a némelykor egyenesen politikai „kisgömböcként" viselkedő Európai Bizottság meglátására, nemegyszer lassúnak mutatkozó felmérőképességére van bízva, hogy egy külső határon van-e annyira gyenge a határőrizet, hogy az már esetleg a schengeni térség nemes vívmányait veszélyezteti.

Szerző: ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Alapítvány jogi szakértője

 

Origo.hu