2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 03:00

Belföld

Döntöttek a kiemelt fővárosi színházaknak juttatandó támogatásról

Döntöttek a kiemelt budapesti színházaknak a kivezetett tao-támogatások helyett juttatandó fix összegű többlettámogatásáról, a tizenegy fővárosi fenntartású teátrum között idén 3,5 milliárd forintot osztottak szét a fővárosi vezetés javaslata alapján - erről Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Tarlós István főpolgármester beszélt csütörtökön közös budapesti sajtótájékoztatójukon.

  • Döntöttek a kiemelt fővárosi színházaknak juttatandó támogatásról

Kásler Miklós elmondta: a tao-rendszer kivezetése után többlettámogatási rendszert alakítottak ki. A többlettámogatással minden előadóművészeti ág jelentős támogatáshoz tud jutni és fenn lehet tartani az eddig elért színvonalat. A rendszer lényegesen áttekinthetőbbé vált, "sokkal jobban kifejezi a magyar kultúra eredetileg is megjelent rendkívüli sokszínűségét" - tette hozzá.

Kásler Miklós kiemelte: a támogatásokkal próbálják az értékorientációt érvényesíteni. A nemzetstratégiailag jelentős intézmények 5,2 milliárd forintnyi, a nemzeti és a kiemelt előadóművészeti intézmények 2,7 milliárd forintos többlettámogatást kaptak.

A miniszter szerint Tarlós István "rendkívül kitartóan és meggyőzően" érvelt amellett, hogy - a kormány szándékainak megfelelően - a fővárosi előadóművészet megfelelő pénzügyi támogatásban részesüljön. A vidéki előadóművészek is "legalább olyan" támogatásokat élveznek, mint eddig - tette hozzá.

Tarlós István közölte: a kormánnyal kötött megállapodás alapján javaslatot tett a többlettámogatás elosztásáról, és Kásler Miklós ezt jóváhagyta. Kiemelte: a 3,5 milliárd forintos többlettámogatás 541 millió forinttal magasabb, mint a tizenegy színház által befogadott tao-támogatás volt 2018-ban és majdnem 200 millióval több, mint az idei évben kaptak volna, ha a tao-támogatás megmaradt volna.

A Thália Színház 336 millió forintot, a Trafó 60 milliót, a József Attila Színház 220 milliót, a Madách Színház 1,1 milliárdot, az Újszínház 105 milliót, az Örkény Színház 215 milliót, a Budapest Bábszínház 143 milliót, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház 62 milliót, a Radnóti Miklós Színház 110 milliót, a Vígszínház 840 milliót, a Katona József Színház 320 millió forintot kapott a többlettámogatásból. A színházak a jegybevétel arányában kaphatják a támogatást és valamennyi színház több pénzt kap az idén, mint tavaly - mutatott rá Tarlós István.

Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a színházi, előadóművészeti intézmények alapfenntartását a fenntartó továbbra is a korábban működő rendszer szerint végzi, tehát többletpénzről van szó, amelynek összege 37 milliárd forint.

Kijelentette: a rendszer átszervezésével tudtak többletforrásokat biztosítani. Hozzátette, hogy korábban 364 előadóművészeti intézmény részesült tao-támogatásban, közülük 157 nyújtotta be igényét, hogy részesüljön a többlettámogatásból.

Fekete Péter szólt arról, hogy rendkívül fontosak az alternatív, kísérletező színházak, a fesztiválok, a magán- és befogadó színházak, és ezek intézmények szakmai vezetőivel egyeztettek. Az alternatív, kísérletező színházak közül beérkezett az első huszonöt igénylés, húszat már el is bíráltak. Ezek az intézmények is megkapják nagyságrendileg azokat az összegeteket, amelyekkel a korábbi években gazdálkodhattak - mondta.

Tarlós István kérdésekre válaszolva elmondta, a művészi színvonal megítélése nem feltétlenül a fővárosi vezetés feladata, kompetenciája. Alapvetően a színházakkal való konzultáció, a jegyár-bevételek alakulása az, ami a támogatási döntést befolyásolja. A színházak látogatottsága némiképp visszatükrözi a közvélemény ítéletét, ebből tudnak kiindulni - mutatott rá a főpolgármester.

Kitért arra is: a főváros kötelessége, hogy a saját tizenegy színházáról gondoskodjon, de az alternatív színházakról való gondoskodás nem az önkormányzat kötelező feladata.

A VII. kerületi "bulinegyedben" felmerült problémákkal kapcsolatban Tarlós István megismételte, hogy egy elképzelés szerint esetleg a főpolgármester jogosítványt kaphatna azon szórakozóhelyek "egyik napról a másikra történő" bezárására, amelyekre visszatérően megalapozott panaszok érkeznek. A bezárás a budapesti rendőr-főkapitány véleménye alapján történhetne meg.

Nem az a cél, hogy ötletszerűen, szubjektív benyomások alapján szórakozóhelyeket zárjanak be, ugyanakkor a jogosítvány léte komoly visszatartó erővel bírhat - mondta Tarlós István, hozzátéve, hogy ha valahol komoly probléma lenne, be lehetne hívni a Főpolgármesteri Hivatalba a szórakozóhely tulajdonosát, akivel így könnyebben lehetne konszenzusra jutni.

A főpolgármester a sajtótájékoztatón arra is kitért, hogy a Fővárosi Közgyűlés által létrehozott Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szerdán tartotta alakuló ülését.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!