2023. 05. 30. Kedd Janka, Zsanett napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Híradó 15:00

Belföld

Dömötör: A kormánypárt minden településen a helyiekért dolgoz jelölteket állított

A Fidesz-KDNP minden településen olyan polgármestert és képviselő-jelölteket állított, akik számára a legfontosabb, hogy összefogással építsék lakhelyüket, és élhetőbbé tegyék - hangsúlyozta Dömötör Csaba Kiskunmajsán. A Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszter-helyettese szerint ezzel szemben az ellenzék csak a hatalmi marakodásban érdekelt, vagy csak a pozíciók megszerzése a célja.

  • Dömötör: A kormánypárt minden településen a helyiekért dolgoz jelölteket állított

Zsúfolásig megtelt a Konecsni György Kulturális Központ Dömötör Csaba, Lezsák Sándor és Patkós Zsolt, Kiskunmajsa polgármesterjelöltjének közös fórumán. A Miniszterelnöki kabinetiroda államtitkára hangsúlyozta, a kormánypárt minden településen a helyiekért dolgozó és azokat szolgáló jelölteket állított. 

Ezzel szemben az ellenzéki pártok nagyon sok olyan jelölte állítanak, akik a hatalmi marakodásban érdekeltek. Miközben korábban éveken át marakodtak most éppen a pozíciókért összefognak, de talán ennél súlyosabb az, hogy számos esetben az alkalmatlanság jeleit mutatják

- mondta Dömötör Csaba, a miniszterelnöki kabinetiroda parlamenti államtitkára. 

Kiskunhalas polgármesterjelöltje elmondta számos ötletük van a település élhetőbbé tételéhez, ha nyernek, akkor széleskörű összefogással a városlakók érdekeit figyelembe véve fogják azokat megvalósítani.

Vállalkozói önkormányzat gondolat kiépítése, amely arról szól, hogy hogyan tudunk egyszerre egy időben olyan vállalkozói gondolatokat, vállalkozói elképzeléseket támogatni, amelyek helyzetbe hozzák képzéssel, vagy éppen munkaerő utánpótlással a helyi vállalkozókat, itt tartják a képzett fiatalokat Kiskunmajsán, és olyan jövőképet adnak a vállalkozásoknak, amelyek érdemes és kell Őnekik fejleszteni

- fogalmazott Kiskunmajsa polgármesterjelöltje, Patkós Zsolt.

A jelölt szerint a legfontosabb cél egy szolgáltató polgármesteri hivatal kialakítása, olyan ahol a Kiskunmajsán élők problémáira figyel és 24 órán belül reagál is.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Szavazás

Szavazás

Karácsony Gergely szerint hadban állunk Oroszországgal. Ön háborúpártinak tartja?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!