2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Belföld

Diákok segítettek a hajléktalanokon

350 élelmiszercsomagot osztottak szét középiskolás diákok a hajléktalanok között az egyik hazai nagyvállalat támogatásával. A „Kösz!” elnevezésű pályázat célja, hogy támogassa a 2012–13-as tanévtől kötelező közösségi önkéntes szolgálatot. A köznevelési államtitkár szerint az önkéntesség felelősségvállalásra neveli és szociálisan érzékennyé teszi a felnövekvő generációt.

Diákok osztottak ételcsomagokat rászorulóknak a Menhely Alapítvány épületében. Tóth Domokos 16 éves, az iskolai kötelező önkéntes közösségi szolgálat során sok helyen segített már. A fiú szerint a segítségnyújtásnak akkor van értelme, ha valóban szívből jön. „Azért van értelme, hogy ne csak kényszerből segítsünk a másiknak, hanem hogy a saját szeretetünkből is, a saját önkéntességünkből csináljuk ezeket” – mondta a tanuló.

Magyarországon a 2012–13-as tanévben vezették be a kötelező iskolai közösségi szolgálatot. 2016-tól érettségi bizonyítványt is csak az kaphat, aki 50 óra önkéntes munkát teljesített valamilyen oktatási, szociális, kulturális vagy egészségügyi területen. „Egy olyan nevelési cél és egy olyan nevelési eszköz ez, amely során a gyerekeket, a felnövekvő fiatalokat érzékennyé tesszük társadalmi problémákra, fogékonnyá tesszük őket arra, hogy vannak ezeket megoldó, vannak ebben segítő közreműködő cégek, civil szervezetek, amelyektől meg lehet ezt tanulni” – fogalmazott Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár.


Az egyik hazai nagyvállalat ezért elindította a „Kösz!” elnevezésű programját, amelyre azok a nonprofit szervezetek pályázhatnak, akik középiskolásoknak szerveznek önkéntes közösségi szolgálatot. „A Molnál meg vagyunk győződve arról, hogy akkor tudjuk előremozdítani az országot, hogyha az önkéntességet, a közösségi szolgálatot jobban tudjuk mindannyian gyakorolni. Akkor lesz ez működő ország, hogyha a génjeinkben lesz az önkétesség. Nálunk szerencsésebb országokban mindenki önkénteskedik” – hangsúlyozta Szollár Domokos kommunikációs igazgató.

A Menhely Alapítvány igazgatója örül a kezdeményezésnek. Azt mondta, minél fiatalabb korban meg kell ismerniük a szociálisan hátrányos helyzetben élőket, hogy elfogadják őket. „Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a társadalmat megpróbáljuk befolyásolni annak érdekében, hogy minél kisebb legyen az az előítélet-mennyiség, amellyel bírunk. És ebben nagy szerepet játszhat az, hogy a fiatalokat megpróbáljuk bevonni a munkánkba. Megnézhetik, hogy hogyan dolgozunk, és közel kerülhetnek azokhoz az emberekhez, akiktől az ember általában nagyon távol szeretne lenni, amikor találkozik vele az utcán” – szögezte le Aknai Zoltán igazgató.

A mostani programban 350 élelmiszercsomagot osztottak szét a hajléktalanok között.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz

Az idei európai parlamenti (EP-) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

A Fidesz-KDNP európai parlamenti kampánynyitóján Orbán Viktor miniszterelnök felidézte, hogy az e heti kétnapos Nemzeti Konzervativizmus (NatCon) konferenciát három brüsszeli polgármester is megpróbálta betiltani, de a rendezvény végül lezajlott. A kormányfő most elhozta magával a betiltó határozat szövegét. Kiderült, milyen is a brüsszeli jogállamiság.
Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Karácsony Gergely elnémulva reagált budapesti terveimre. Én is elnémulnék a főpolgármester úr helyében, ha ilyen csapnivaló 4,5 év állna mögöttem városvezetőként - mondta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!