2024. 10. 23. Szerda Gyöngyi napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális extra

Következik:

Napi aktuális extra 04:20

Belföld

Devizahitelesek figyelem, fontos levelet postáz az eszközkezelő

A Nemzeti Eszközkezelő megkezdi az ingatlanok visszavásárlásáról szóló tájékoztató levelek postázását – közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter sajtó és kommunikációs főosztálya.

  • Devizahitelesek figyelem, fontos levelet postáz az eszközkezelő

A közleményben hangsúlyozzák, a kormány célja, hogy lehetőleg minden család saját otthonban élhessen, ennek érdekében 2018. november 21-én törvényjavaslatot nyújtottak be, amely szerint visszaadják lakásaikat, házukat a Nemzeti Eszközkezelő Program résztvevőinek.

A törvényjavaslat benyújtásáig a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-hez (NET Zrt.) vagy a pénzintézetekhez beadott szándéknyilatkozatokat a NET Zrt. még befogadta, ennek keretében további 1850 bajba jutott devizahiteles részére biztosított a programba való bekerülés.

A NET Zrt. első körben nekik kezdi postázni azt a tájékoztató levelet, amelyre 60 napon belül kell válaszolni a megfelelő nyilatkozat kitöltésével és visszaküldésével. A leveleket az első körben érintetteknek január 31-ig küldik meg.

Fontos tudni, hogy az utolsó pillanatban jelentkező ügyfelekkel a NET Zrt. már nem köt bérleti szerződést, ugyanakkor a felajánlott lakóingatlant megvásárolja, az ingatlan vételárát a jelzáloggal rendelkező hitelezőnek kifizeti, a tartozás így megszűnik, az ügyfél pedig kedvezményes feltételek mellett, egyösszegben vagy részletfizetéssel visszavásárolhatja ingatlanát. Az érintetteknek 60 napjuk van arra, hogy erről nyilatkozzanak, ellenkező esetben a NET Zrt. nem vásárolja meg az ingatlant - írják a közleményben.

A programba már korábban bekerült, mintegy 32 ezer határozatlan időre szóló szerződéssel rendelkező ügyfél részére a NET Zrt. a következő körben, március 31-ig juttatja el azt a tájékoztató levelet, amelynek megválaszolására szintén 60 nap áll majd rendelkezésre – közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter sajtó és kommunikációs főosztálya.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Összehívták a Nemzetbiztonsági Bizottságot + videó

Összehívták a Nemzetbiztonsági Bizottságot + videó

Október 28-ára, hétfőre összehívták a Nemzetbiztonsági Bizottságot, ahol megvizsgálják az október 23-ára tervezett fegyveres akció részleteit - erről beszélt Híradónknak Molnár Zsolt, a bizottság MSZP-s tagja.
Az utolsó interjú - a HírTV műsorán + videó

Az utolsó interjú - a HírTV műsorán + videó

A HírFM Magyar Hangok című műsorának adta élete utolsó interjútát Potápi Árpád János egy nappal halála előtt. A beszélgetés október 24-én 14 óra 30 perckor és 22 óra 40 perckor látható a HírTV műsorán.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!