2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Demeter Márta összebútorozott Jakab Péterrel

A ripost7 legfrissebb számában ismét érdekfeszítő sztorik, megdöbbentő igazságok várják az olvasókat. A ma megjelenő lapból három érdekességet emelünk ki.

  • Demeter Márta összebútorozott Jakab Péterrel

 

Demeter összebútorozott Jakabbal, van már magyar politikai prostitúció

A Facebookon derült ki Jakab Péter bejelentéséből, hogy a korábban az MSZP-ből az LMP-be átlépő Demeter Márta 2022-től a Jobbik parlamenti frakciójába ülne be.

A pártszédelgő politikus alighanem rájött, hogy a fogyó támogatottságú LMP prédapárt lett Gyurcsányék és a Jobbik számára, ezért saját karrierjét mentve ajánlkozhatott fel a „parizeres” pártelnöknek.

„Tegnap óta nincs Demeter Márta nevű párttagunk, barátunk és frakciótársunk” – közölte 2017. február 1-jén az MSZP elnöksége, miután Demeter bejelentette, átlép az LMP-be, indoklása szerint azért, mert a szocialisták nem is akarják megnyerni a soron következő választást. Demetert a zuglói szocik erős embere, Tóth Csaba és az MSZP akkori elnöke, Mesterházy Attila tolta be a párt elnökségébe és kapott a 2014-es választási listán parlamenti mandátumot hozó helyet. Időközben azonban meggyengült a támogatottsága a frakción belül, ami azzal fenyegetett, hogy a szocialistáknál maradva nem jut be a Parlamentbe.

Hogy mit mondott a parizert erősen kedvelő pártelnök Demeterről, kiderül a ripost7 augusztus 24-én megjelenő számából.

Bevadult az LMBTQ-lobbi

Skócia a jövőben megengedi, hogy a gyerekek négyéves koruktól nemet váltsanak – akár szüleik beleegyezése, tudta nélkül is. A kormány általános iskolákra vonatkozó útmutatója szerint a nemváltásra készülő gyerekeket a tanároknak támogatniuk kell.

A skóciai általános iskolákba járó legfiatalabb gyermekek 4-5 évesek, és a skót kormányzat döntése szerint akár ők is nemet válthatnak.

Shirley-Anne Somerville skót oktatási államtitkár közölte: azokat a tanulókat, akik nemet akarnak váltani, a tanároknak támogatni kell. Vagyis a kisgyerekek bejelenthetik az iskolákban, milyen neműnek tartják magukat.

Azt is tudatták az oktatókkal, hogy nem kell tájékoztatniuk a szülőket arról, ha egy tanuló kijelenti: nemet akar változtatni – vagyis, ha Jancsiból Juliska akar lenni vagy fordítva –, a transzneműséget bemutató könyvek pedig helyet kapnak az általános és a középiskolai tananyagban – írta meg a múlt héten a dailymail.com.

Már óvodás kortól kezdődik az agymosás, különféle módszerekkel érzékenyítik a gyerekeket az LMBTQ-propaganda képviselői. Újabban a színeket is úgy tanítják a gyerekeknek, hogy azokat még véletlenül se kössék a klasszikus, hagyományos felfogáshoz.

Újjáéledt a szerelem és a hűség kastélya

A nádasdladányi Nádasdy kastély a 19. század második felében épült egy barokk kúriából, és a II. világháborúig a család székhelye volt. Aztán a tipikus magyarországi kastélysors jutott neki: nem tartották karban, tönkrement, beázott.

1993-ban nyilvánították műemlékké, de sokáig nem történt semmi. Most viszont a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében teljesen megújult. Az Ősök csarnokában például a család leghíresebb tagjainak egész alakos képmásait állították ki. Olyan neves festők munkáiról van szó, mint Benczúr Gyula, Barabás Miklós, Valentiny János és Emil Adam. A portrékon szereplő családtagok rendkívül izgalmas történetét animációs filmen mesélik el a látogatóknak maguk a szereplők az Ősök csarnoka alatti, pincei apszisban. 

Ripost

Fotó: Demeter Márta, Facebook

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!