2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Belföld

Czerván György: elfogadhatatlan és felháborító, ami a nagykátai iskolában történt

Czerván György elfogadhatatlannak és felháborítónak tartja a nagykátai iskolában történt tanárbántalmazást, ezért arra kérte a minisztériumot és a kormányt, vizsgálják meg, mit lehet tenni az ilyen jelenségekkel szemben. A térség fideszes országgyűlési képviselője ezt vasárnap Tápiószentmártonban mondta az MTI-nek.

  • Czerván György: elfogadhatatlan és felháborító, ami a nagykátai iskolában történt

Czerván György a Pest megyei településen pénteken történtekről felidézte, hogy a Nagykátai Ipari Szakközépiskolában egy diák több osztálytársa bátorítására és szeme láttára a tanórán erőszakosan provokálta és fizikailag is fenyegette az egyik tanárt.

"Az ilyen viselkedésre nincsen mentsége sem a diáknak, sem a szülőnek, függetlenül attól, hogy ki milyen szociális körülmények között él" - fogalmazott a fideszes politikus. Czerván György elmondta, úgy tudja, hogy a diák ellen azonnal fegyelmi eljárás indult. Hozzátette, azért kéri az illetékes minisztérium és a kormány vizsgálatát, mert nagyon hasonlóakról számoltak be gyöngyöspatai pedagógusok, akiket - elmondásuk szerint - szóban és fizikailag is bántalmaztak roma diákok.

Szabóné Berki Bianka, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a nagykátai ügyben nyomozás indult közfeladatot ellátó személy elleni erőszak gyanúja miatt.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!