2025. 11. 19. Szerda Erzsébet napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Radar 09:30

Belföld

Csalásért is feljelentették Vig Mórt

A több száz milliós számlagyár működtetésével gyanúsított Vig Mórt a Hír TV felé fennálló 22 millió forintos céges tartozásával összefüggésben is feljelentették a rendőrségen.

  • Csalásért is feljelentették Vig Mórt

A Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz (BRFK) fordult a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István azután, hogy napvilágot látott: 22 millió forinttal tartozik a Hír TV-nek a számlagyáras ügyvédként elhíresült Vig Mór cége, a Sunstrike Kft. A televízió vezérigazgatója ugyanis arról számolt be, hogy a Sunstrike Kft-vel 2021. szeptember 1-jén kötött szerződést a Hír TV. A megállapodás szerint a kft. úgynevezett miniprogramokat, azaz 60–180 másodperces összeállításokat adott Magyarország építészete címmel a televíziónak, nagy részben az A-Híd megbízásából.

A Sunstrike ügyei eleinte rendben voltak: a cég 2021-ben és 2022-ben is több tíz milliós adózás előtti eredményt ért el, 2023-ban pedig harminc fővel dolgozott.

A televízió meg is kezdte a rövid összeállítások vetítését, ám a kft. idővel elmaradt az ellenérték kifizetésével. A Sunstrike összesen nagyjából hatvanmillió forintért kötött üzletet a televízióval. A 22 milliós tartozás 2022 júliusa és 2023 márciusa között halmozódott fel.

A teljes cikket a Magyar Nemzet Online-on olvashatják. 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Halálos háztűz volt Tápiószelén

Halálos háztűz volt Tápiószelén

Egy férfi meghalt, egy ember pedig enyhe füstmérgezést szenvedett, miután kedd késő este kigyulladt egy családi ház Tápiószelén, a Zsolt úton - közölte a katasztrófavédelem szerdán az MTI-vel.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!