2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Belföld

Csak kisebb szabálytalanságokra világíthat rá a norvég jelentés

Az északi ország Norvég Civil Támogatási Alap felhasználását érintő vizsgálata valószínűleg csak kisebb szabálytalanságokat állapíthat meg.

A Magyar Nemzet által megkérdezett szakértő szerint ugyanis eurómilliókban mérhető veszteséget okozna a skandináv országnak, ha az általa elrendelt vizsgálat visszaéléseket tárna fel, mivel ebben az esetben a támogatásokat újra ki kellene fizetniük és szabályosan kiosztaniuk.

Ez egyben azt jelentené, hogy Norvégia beismeri, hogy megsértette nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit. Szakértők szerint ráadásul az alaposabb vizsgálatra rendelkezésre álló két hónap kevés, a vizsgálatot végző cég hatásköre pedig korlátozott.

Ismert, a Kehi közelmúltban kiadott jelentése 63 projektből 61-nél tárt fel szabálytalanságot, és egyebek között megállapította: a norvég pénzek jelentős része – a pályázatok pontszámainak utólagos módosításával – az Ökotárs által vezetett lebonyolító konzorciumhoz és egyes ellenzéki pártokhoz köthető szervezeteknél landolt.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!