2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Bercsenyi ejtőernyős huszárok

Következik:

Vezércikk 04:00

Belföld

Egy budapesti egyházi iskola vendége volt Molnár Áron noÁr

Vajon mit kereshetett a baloldali aktivista, egy az övével ellentétes értékrendet valló iskolában?

  • Egy budapesti egyházi iskola vendége volt Molnár Áron noÁr

A radikális baloldali Molnár Áron volt a vendége a katolikus, budai Szent Imre Gimnázium október 28-i pályaorientációs napján rendezett színházi kerekasztalának – tudta meg a Mandiner egy panaszkodó szülőktől. 

A pályaorientációs nap programjában a színházi kerekasztal esetében előzetesen meg sem volt jelölve, hogy ki lesz a vendég, csak annyi, hogy Nényei Pál magyartanár vezeti majd azt.

Molnár Áron maga is kommentálta az esetet, azt írva, kellemes meglepetés érte. Mint írta: „előítélettel mentem ebbe a suliba, és be kell valljam, hogy csodálatos csalódás volt”. Hozzátette: „kurva keményen” kell dolgozni egy szabadabb országért. Hozzátette viszont,

nem írja le az iskola nevét, „mert egy olyan rendszerben élünk, ahol tönkre tennék őket”.

Az ügyben a Mandiner megkereste az iskola vezetését, Barlay Bence igazgatót, azt a kérdést feszegetve, miért hívnak meg az iskola elvi értékrendjével szögesen ellentétes nézeteket valló, inkább baloldali politikai aktivistaként, semmit színészként ismert Molnár Áront a pályaorientációs napra, és ha már meghívták, miért nem hívtak meg valaki mást is, aki ellensúlyozza őt.

A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium új sportcsarnokát, amely 6,5 milliárd forint kormányzati támogatásból épült fel, 2022. március 18-án adták át.

Forrás: Mandiner

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!