2023. 09. 28. Csütörtök Vencel napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 20:55

Belföld

Brüsszelben akarnak felszólalni a hallgatók + Videó

Újabb demonstrációt tartott a fővárosban a Hallgatói Hálózat. Csakúgy, mint a múlt héten, most is engedély nélkül foglalták el az ELTE egyik előadótermét.

A dékán úgy döntött, a hallgatóknak este 8-ig el kell hagyniuk az ELTE épületét. A hallgatók engedtek a felszólításnak, bár sokuk szívesen maradt volna.



A Hallgatói Hálózat el akarta hívni Hoffmann Rózsát is a megmozdulásra, de mivel az államtitkár február 29-én Brüsszelbe látogat, így inkább egy fórumra fogják invitálni. Erre a célra munkacsoportot is létrehoztak. Céljuk, hogy Hoffmann brüsszeli látogatása során egy 11 pontos követelési csomagot olvashassanak fel. Jelenleg egy brüsszeli diákot próbálnak „beszervezni” erre az akcióra.

A Hallgató Hálózat továbbra is elfogadhatatlannak tartja a felsőoktatási törvény intézkedéseit.

Korábban megírtuk, a diákok a keretszámok emelését és a hallgatói szerződések eltörlését követelték. Bővebben >>>

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Káosz a Budavári Önkormányzatnál

Káosz a Budavári Önkormányzatnál

A képviselő-testület döntéseinek végrehajtására szólította fel a helyi Fidesz V. Naszályi Mártát, az I. kerület párbeszédes polgármesterét. Böröcz László, a kormánypárt helyi elnöke 15 napos határidőt szabott erre, különben fegyelmi eljárást kezdeményez. A Napi Aktuálisban Böröcz Lászlóval beszélgettünk.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Tovább folytatódik az erzsébetvárosi lift kálváriája

Tovább folytatódik az erzsébetvárosi lift kálváriája

Az erzsébetvárosi polgármester ígérete ellenére még mindig nem használhatják a lakók az egyik Király utcai társasház liftjét. A személyfelvonó, amit az önkormányzat egyik cége felügyel, 2019-óta áll, hiába költöttek rá a lakók 40 millió forintot.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!