2024. 10. 06. Vasárnap Brúnó, Renáta napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Híradó 19:00

Belföld

Brüsszel a határrendészeti rezsim megváltoztatására akarja rákényszeríteni hazánkat

Brüsszel az önmagában is példátlan nagyságrendű, 80 milliárd forintos büntetés mellett napi 400 millió forintos kényszerítő bírsággal szorítaná rá Magyarországot, hogy változtasson a 2015-ben kialakított határrendészeti rezsimen - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

  • Brüsszel a határrendészeti rezsim megváltoztatására akarja rákényszeríteni hazánkat

Bakondi György azt mondta, azt akarják elérni, hogy engedjük be az illegális bevándorlókat magyar területre, itt bíráljuk el a menekültkérelmüket, majd pedig azokat, akik nem jogosultak a menekültstátusz elnyerésére, innen szállítsuk vissza oda, ahonnan jöttek.

A főtanácsadó rámutatott, az elmúlt tíz évben Nyugat-Európában több helyütt is így tettek, ezért tarthatatlan helyzet alakult ki Németországban, Svédországban, Hollandiában és más országokban is. Sikertelen volt a menekültstátuszt elnyerők beilleszkedése a társadalomba: nem tanulták meg az adott ország nyelvét, súlyos visszaélések vannak a szociális ellátórendszerrel, egyre romlik a közbiztonság, és egyre súlyosabb terrorcselekmények történnek.

Azoknál pedig, akiknek a kérelmét elutasítják, tíz esetből kilencben nem sikerül a kiutasítás, illegálisan az adott országban maradnak, feketén vállalnak munkát vagy bűnözésből élnek

– közölte Bakondi György.

Azzal, hogy a kérelmek elbírálására a külső határt őrző államok területén hoznának létre nagy gettókat, rendkívül súlyos következményekkel fenyeget az olyan országokban, mint Magyarország – mondta, leszögezve: a 2015 óta működő határrendészeti rezsim a belső biztonság kulcsa.

A főtanácsadó úgy fogalmazott, az, hogy Németország fél évre minden határára kiterjeszti az ellenőrzést, szétfeszíti a tagállamok rendszeres munkakapcsolatát, az összefogásból adódó előnyök kihasználását az Európai Unióban.

Németország azzal, hogy nem csak az osztrák határszakaszon lesz ellenőrzés, elismerte, létezik a másodlagos migráció. Az illegális bevándorlók odaáramlanak, ahol magasabb a szociális ellátórendszerben elérhető pénzösszeg, ahol az elképzelésük szerint a legjobb életfeltételeket biztosítják számukra – jelezte Bakondi György.

Az eltartásuk a társadalom számára óriási terhet jelent, ennek pedig politikai következményei vannak, ami látható volt a legutóbbi két német tartományi választáson – mondta a főtanácsadó. Hozzátette: az elmúlt időszak eseményei mind azt jelzik, egyre több ország gondolja azt, hogy elhibázott ez a migrációs politika.

Bakondi György a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kitért arra is, hogy a Szahara és Fekete-Afrika találkozásánál húzódó, több országból álló Száhel-övezet az elmúlt időszakban fontos szűrőszerepet töltött be. Az itt végbement változások következtében ez már nem érvényesül olyan mértékben, mint kellene.

Magyarország lehetőségeihez mérten - elsősorban a kiképzést segítő katonai kontingenssel – kivenné a részét itt a közbiztonság helyreállításából. Emellett Csádban támogatná a munkalehetőségeket bővítő, a politikai stabilitást erősítő beruházásokat is – közölte a főtanácsadó.

Rámutatott, az Európába irányuló afrikai bevándorlás olyan tömegeket érint és a térségben élők száma olyan mértékben fog nőni a következő években, ami szinte kezelhetetlen biztonsági helyzetet eredményezne Európában. Ezért rendkívül fontos a prevenció - fűzte hozzá.

Bakondi György hangsúlyozta, a terrorcselekmények megelőzése érdekében rendvédelmi és titkosszolgálati együttműködésre van szükség.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!